Lapid Romániában elítélte Oroszország „indokolatlan” ukrajnai invázióját

0

ujkelet.live

Jáir Lapid külügyminiszter vasárnap elítélte Oroszország „indokolatlan” ukrajnai invázióját a Romániában tett látogatásán.

Lapid részéről Izrael egyik legegyértelműbb bírálata hangzott el Moszkvával szemben a két héttel ezelőtt kitört háború óta.

Miután találkozott román kollégájával, Bogdan Aurescuval Bukarestben, egy romániai és szlovákiai diplomáciai út keretében, az izraeli külügyminiszter kijelentette, Izrael „felszólítja Oroszországot, hogy állítsa le a lövöldözést és a támadásokat, és a problémákat a tárgyalóasztalnál rendezze”.

A Jeruzsálemhez intézett további felhívások közepette, hogy közvetítsen Ukrajna és Oroszország között, Lapid közölte, hogy „Izrael, amennyire csak lehetséges, segíteni fog a békés megoldás elérésében. Teljes együttműködésben dolgozunk szövetségeseinkkel, az Egyesült Államokkal és európai partnereinkkel annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban véget vessünk ennek az erőszakos tragédiának.”

Az izraeli külügyminiszter egyúttal köszönetet mondott a román kormánynak, amiért segített Izraelnek életeket menteni, beleértve a zsidó gyerekek és rákos gyerekek átszállítását egy odesszai árvaházból Izraelbe.

Lapid találkozott Nicolae Ciuca román miniszterelnökkel is, és később az Ukrajna és Románia határvidékére látogat, és találkozik az izraeli külügyminisztérium illetékeseivel, akik az orosz invázió kezdete óta ott dolgoznak.

Lapid a múlt hét elején Rigában találkozott Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel, hogy megvitassák az ukrajnai háborút és a születőben lévő iráni nukleáris megállapodást. Források szerint Lapid tájékoztatta amerikai kollégáját a Naftali Bennett izraeli miniszterelnök, Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között zajló találkozókról és telefonbeszélgetésekről.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .