Héber médiajelentések szerint Bennett úgy véli, hogy Putyin dührohamok nélküli, racionális tárgyalópartner volt

0
Naftali Bennett izraeli minuszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök 2021. november 22-én Szocsiban Fotó: Kobi Gideon/GPO

ujkelet.live

Naftali Bennett hétvégi moszkvai útja arról vált nevezetessé, hogy a miniszterelnök megszegve az általa egyébként szigorúan megtartott sábáti előírásokat, sürgős zsidó és természetesen nem zsidó életmentésre hivatkozva első nyugati vezetőként bevállalta Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a saját térfelén való találkozást, amelyre azóta nem volt példa, hogy Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát.

Az immár közel két hete tartó ukrajnai invázió és az előre vetített gyors orosz sikerrel nem kecsegtető pillanatnyi háborús helyzet közepette, a mendemondák szerint meglehetősen ingadozó lelkiállapotokkal jellemezhető Putyin elnök részéről már az is váratlan fordulatnak könyveltetett el, hogy hajlandó volt leülni Bennettel egy három órás beszélgetésre.

Az izraeli miniszterelnök utólagos nyilatkozata szerint a moszkvai találkozó a helyzet orvoslásában érdekelt szövetségesek áldásával történt, amelyet alátámaszt az is, hogy jobb híján a Fehér Ház is kénytelen volt beleegyezni a soron kívüli próbálkozásba, illetve az is, hogy Bennett Moszkvából egyenesen Berlinbe repült, ahol találkozott Olaf Scholz német kancellárral, azt követően, hogy Scholz néhány nappal korábban Jeruzsálemben járt beiktatása utáni első útján.

Az izraeli miniszterelnök által felvillantott diplomáciai szikrát úgy tűnik, vasárnapi jeruzsálemi hazatérése után is sikerült életben tartani, ugyanis a nap folyamán ismét beszélt Putyin elnökkel. A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint az orosz elnökkel egyetemben, Bennett vasárnap, 24 órán belül harmadjára is egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel illetve a német kancellárral valamint Emmanuel Macron francia elnökkel is újból beszélt telefonon.

Bennett útjának tényleges hátteréről és az orosz elnökkel való találkozóról azonban meglehetősen kevés információ került napvilágra, így a héber médiában ismét megindultak a találgatások és a névtelen forrásokra való hivatkozások.

A különböző tévécsatornák vasárnap este nevét elhallgató tisztviselőre hivatkozva megemlítették, hogy a miniszterelnök állítólag azzal a benyomással távozott Moszkvából, hogy Putyin racionálisan tárgyalt, cáfolva azokat a nyugati értékeléseket, amelyek szerint az orosz elnök elbizonytalanodott és nincs a legjobb állapotban. Bármit is gondolt a miniszterelnök, megerősíteni illetve cáfolni nehéz lenne, mivel a találkozót az orosz állami hírügynökség visszaigazolta ugyan, de egyetlen kép sem készült a két tárgyaló félről. A Miniszterelnöki Hivatal nem kívánt tájékoztatást adni arról, hogy miért nem készült fénykép a két vezetőről, de a héber média úgy tudja, hogy Bennettnek a sábáti fényképezés már tényleg sok lett volna, más feltételezések szerint azonban a döntéshez az is hozzájárult, hogy az izraeli vezető és a jelenleg meglehetősen kétes megítélésű orosz vezetővel való közös fotó, nem tükrözné a háborús helyzet súlyosságát.

Mindent egybevéve, a 13-as csatorna Bennetthez közel álló forrásra hivatkozva úgy tudja, hogy a miniszterelnök szerint Putyin „nem hírdet összeesküvés-elméletet, nem irracionális, és nem is szenved dührohamoktól.”

Elemzők szerint Bennett váratlan útja ugyan nagy vakmerőségnek számított, ugyanakkor a riportban idézett diplomáciai forrás arra utalt, miszerint a miniszterelnök meglehetősen óvatos volt Putyinnal szemben, tudván, hogy az orosz elnököt eleve „nem érdekli sem a tűzszünet, sem az életmentő humanitárius folyosók ügye.”

Még mindig a 13-as csatorna amerikai forrása szerint a Fehér Ház attól tart, Putyin azért találkozott Bennettel, hogy visszaszerezze jócskán megtépázott nemzetközi legitimációját. Ezzel szemben a 12-es csatorna, Bennetthez közel álló forrásoktól szerezve az információt úgy tudja, hogy az Egyesült Államok támogatásáról biztosította a miniszerelnököt, mondván, hogy a találkozó során kihasználhatja Izrael mindkét féllel fennálló jó kapcsolatát a harcok befejezését illetően. Ugyanezen források szerint azonban Putyin megerősítette a találkozón, hogy nem hajlandó befejezni az ellenségeskedést csakis Ukrajna demilitarizálása árán.

Az előzményekről annyit mindenesetre lehet tudni, hogy Bennett a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadójával, Jake Sullivannel valóban egyeztetett pénteken. Másrészről Oroszország diplomáciai csatornákon közölte Izraellel – annak ellenére, tudják hol tartózkodik Zelenszkij, aki legalább három merényletet élt túl a múlt héten -, inkább élve szeretnék elkapni.

A Kan közszolgálati hírcsatorna szerint Bennett a kormány vasárnapi ülésén nem sok részletet osztott meg a miniszterekkel folytatott megbeszéléséről, de megnyugtatta őket, hogy „teljes mértékben” egyeztetett az amerikaiakkal.

Más források úgy tudják, hogy Bennett a kabinet minisztereinek szóló beszámolója során azt hangsúlyozta, hogy nem vázolt fel Putyinnak konkrét közvetítési tervet, ehelyett inkább a felek közötti üzenetek közvetítésben vállalt szerepet – , legalábbis egyelőre.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 26-án Új Kelet Live

Herzog elutasította a CNN riportjának megállapításait; Liberman csökkentené a Ben-Gurion Egyetem támogatását a pro-palesztin tüntetés miatt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 26-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 25-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 23-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 22-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .