Izrael evakuálja diplomatáit Lvivből Lengyelországba

ujkelet.live

Izrael a térségben kiéleződő harcok miatt evakuálja diplomatáit nyugat-ukrajnai Lvivben lévő ideiglenes nagykövetségről Lengyelországba, közölte Jáir Lapid külügyminiszter szombaton Twitteren.

Az izraeli diplomaták minden nap átmennek majd a lengyel-ukrán határon, hogy segítsenek az országot elhagyni próbáló izraeli állampolgároknak.

,,A döntés a Külügyminisztériumban ma délelőtt lezajlott helyzetértékelés során született, és számos szempontot figyelembe vett, többek között a helyszíni helyzetet, Izrael Állam követeinek biztonságát és a szolgáltatások folytatását az izraeli állampolgárok számára. A nagykövetség munkatársaival való kapcsolatfelvétel módjáról később adunk tájékoztatást” – írta Lapid.

A Külügyminisztérium később közölte, hogy arra kéri a több ezer, még Ukrajnában tartózkodó és a határátkelőhelyekre érkező izraeli állampolgárt, hogy ruházatukon vagy járműveiken jól láthatóan helyezzenek el „IL” betűket tartalmazó feliratot, hogy a nagykövetség munkatársai azonosíthassák őket a sorokban és a tömegben.

A lengyelországi Medyka/Sheiny határátkelő jelenleg nagyon zsúfolt, sok órás várakozási idővel, ezért az alábbi határátkelők használatát javasolják:

Ungvár/Felsőnémeti Szlovákiába

Záhony/Csap Magyarországra

Szeretvásár Romániába

Palanca Moldovába

Új Kelet Live Podcast Új Kelet Live

🎙️ Az epizód leírásaA mai adásban a nemzetközi diplomácia váratlan fordulataitól kezdve a láthatatlan kiberháborún át egészen az izraeli belpolitika legpúdermentesebb, legfájdalmasabb belső feszültségeiig ásunk a dolgok mélyére.📌 Amiről a mai adásban szó lesz:Diplomáciai sakkjátszma Jereván és Jeruzsálem között: Miért reagált hűvösen Nikol Pasinján örmény miniszterelnök arra, hogy Izrael hivatalosan is elismerte az örmény népirtást? Politikai fegyver vagy történelmi igazságtétel?Tűzszünet nélküli kiberháború: Drasztikusan, csaknem a háromszorosára ugrott az Izrael elleni iráni kibertámadások száma. Joszi Karadi kiberdirektorátusi főigazgató drámai figyelmeztetése a kritikus infrastruktúráról és a védtelen kisvállalkozásokról.Milliárdos kormányzati mentőöv a diaszpórának: 200 millió sékeles nemzeti program indul a zsidó oktatás és identitás megerősítésére Észak-Amerikában az október 7-e óta felerősödött globális antiszemitizmus ellensúlyozására.Átalakuló bevándorlási trendek: Bár Izrael zsinórban a második éve negatív migrációs mérleget produkál, a nyugati országokból (USA, Franciaország) érkező fiatal, munkaképes bevándorlók aránya jelentősen megugrott, miközben az orosz Alija bezuhant.„Hogy van képed itt mutatkozni?” – Belpolitikai robbanás Izraelben: Megrázó részletek az Ein HaSlosha kibucban történt incidensről. Miért szakították félbe a gyászoló és túlélő családtagok Becalel Szmotrich beszédét, és miért verte ki a biztosítékot a közvéleménynél Netanjahu legutóbbi televíziós interjúja?🔥 +1 BÓNUSZ TÉMA: Maradj velünk az adás végéig, mert egy extra, különösen izgalmas témát is hoztam nektek.🌐 Kövess be és oszd meg a véleményed! Ha tetszett az adás, ne felejts el értékelni minket a Spotify-on, és nyomj a követés gombra, hogy azonnal értesülj a legfrissebb elemzésekről!
  1. Új Kelet Live Podcast
  2. Új Kelet Live Podcast
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.