A Meretz képviselője lesz Izrael legmagasabb rangú arab női diplomatája

ujkelet.live

Ghaida Rinawie Zoabi, a baloldali Meretz párt képviselője lesz az első arab nő, aki izraeli konzulként szolgálhat külföldön, miután Jáir Lapid külügyminiszter kinevezte főkonzulnak Sanghajba.

„Rinawie Zoabi képviselő gazdag vezetői tapasztalattal, valamint változatos és lenyűgöző gazdasági és közszolgálati háttérrel rendelkezik” – mondta Lapid. ,,Sok sikert kívánok neki, és biztos vagyok benne, hogy új és fontos eredmények felé vezeti Izrael sanghaji főkonzulátusát.”

A képviselő kijelentette, nagy megtiszteltetés számára, hogy ő lehet az első arab nő, aki ilyen magas rangú diplomáciai szerepet tölthet be. ,,Örülök, hogy hozzájárulhatok ahhoz a fontos feladathoz, hogy erősítsük gazdasági, kereskedelmi és kulturális együttműködésünket Izrael egyik legjelentősebb gazdasági partnerével.”

A kinevezésnek politikai előnye is van, mivel Zoabi átköltöztetése a Kneszetből Sanghajba eggyel kevesebb lázadó szavazót jelenthet a koalícióban. Zoabi a múlt hónapban szembement a koalícióval, és a döntő szavazáson az ultraortodoxok besorozására vonatkozó törvényjavaslatnál nemmel szavazott, ezzel tiltakozva az ellen, hogy a kormány ismét napirendre tűzte a palesztin családegyesítési törvényt.

A Meretz-listán a következő jelölt Kati Piaszecki, a Bat Jám városi tanács tagja, aki egy kiberbiztonsági cég humánerőforrás részlegénél dolgozik.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.