Összecsapásokra került sor Seich Dzsarrachban, miután a kahanista képviselő bejelentette, újranyitja irodáját a negyedben

0
Itamar Ben-Gvir és Bezalel Szmotrich, a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus párt képviselői Jeruzsálem óvárosában, a Damaszkusz-kapunál 2021. október 20. Fotó: Twitter-videó képernyő fotó

ujkelet.live

Összecsapások törtek ki zsidók és palesztinok között szombaton Seich Dzsarrachban (Simon Hatzadik), miután egy szélsőjobboldali képviselő bejelentette, újra megnyitja irodáját Kelet-Jeruzsálem negyedében.

Az összecsapások során hat embert tartóztattak le, köztük annak a járműnek a sofőrjét, amely elütött egy zsidót. Az arab sofőr azt állította, hogy véletlenül ütötte el az áldozatot, miután lefújták paprika spray-vel.

Egy másik, 20 év körüli férfi enyhe fejsérülést szenvedett ugyanazon a területen, miután eltalálta egy kő, közölte a Magen David Adom mentőszolgálat.

A rendőrség közleménye szerint zavargások törtek ki a negyedben, a résztvevők összecsaptak a rendőrökkel és köveket dobáltak.

A rendőrök a figyelmeztetések után tömegoszlató eszközöket alkalmaztak a zavargók ellen.

„Számos civil megsérült, és orvosi ellátásban részesítették őket” – nyilatkozta a rendőrség.

Zsidók és arabok is összecsaptak a környéken, többek között kövekkel és egyéb tárgyakkal dobálták egymást, jelentette a Katonai Rádió.

Péntek este állítólag Molotov-koktélt dobtak egy zsidó család házára a negyedben.

A támadás idején senki nem tartózkodott otthon. A ház súlyosan megrongálódott, és a rendőrség tájékoztatása szerint egy rendőr könnyebben megsérült a füst belélegzése miatt, miután bement a házba.

A helyszínről származó, gyújtogatás gyanúját felvető első megállapításokra hivatkozva a rendőrség közölte, hogy a jeruzsálemi körzet parancsnoka elrendelte a műveletek „jelentős” növelését Seich Dzsarrachban, beleértve a fedett tisztekét is.

Jobboldali zsidó aktivisták szombaton a támadás helyszínére mentek, hogy megvédjék a házat, mondván, hogy többször is célba vették, és a rendőrséget hibáztatták, amiért nem védték meg a családot. Palesztin tüntetők is a helyszínre mentek és kövekkel dobálták meg őket.

Itamar Ben-Gvir a Vallásos Cionizmus törvényhozója szombaton kijelentette, hogy „parlamenti irodát nyit a Simon Hatzadik negyedben mindaddig, amíg a biztonság visszatér a negyedbe, és a rendőrség állandó biztonságot nem teremt”.

Ben-Gvir közleményében megemlítette a Molotov-koktélos támadást, kijelentve, „Ha a rendőrség nincs ott, én ott leszek”.

Az összecsapások nem sokkal azután törtek ki a környéken, hogy Ben-Gvir közzétette a nyilatkozatát.

Moszi Raz, a baloldali Meretz párt képviselője azzal vádolta Ben-Gvirt, hogy „megpróbálja lángra lobbantani a területet és háborút szítani, akárcsak májusban”, utalva a Gázában és környékén kitört harcokra, miután a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet rakétákat lőtt ki Jeruzsálem felé a Seich Dzsarrachban és a közeli Templom-hegyen zajló feszültségek közepette. Az izraeli rendőrfőnök állítólag azzal vádolta Ben-Gvirt, hogy viselkedésével olajat önt a tűzre.

Néhány nappal az Izrael és a Hamász közötti összecsapások kitörése előtt májusban, amikor az összecsapások felerősödtek Seich Dzsarrachban, Ben-Gvir ideiglenes irodát nyitott a negyedben.

Miután megtette, az összecsapások súlyosbodtak, és 12-es csatorna riportja szerint Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnök hivatala arra sürgette Ben-Gvirt, hogy csomagolja össze „parlamenti irodáját” Seich Dzsarrachban, mert hírszerzési információk szerint, ha nem hagyja el a negyedet, gázai terroristák azonnal rakétákat lőhetnek ki Jeruzsálemre.

A negyed az izraeli-palesztin konfliktus szimbolikus gócpontjává vált. Az elmúlt néhány évben egy maroknyi zsidó nacionalista költözött be a többségében palesztin negyedbe, többnyire bonyolult kilakoltatási ügyek révén.

A múlt hónapban történt kilakoltatás volt az első Seich Dzsarrachban 2017 óta.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án Új Kelet Live

Gyilkosság Tel Avivban; A Hapoel Tel Aviv törölte a riválissal való meccset a rendőrség biztonsági intézkedései miatt; Letartóztattak négy katonát, a gyanú szerint megvertek 3 arab izraelit; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 23-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .