Izrael evakuálja a diplomaták családjait Ukrajnából

ujkelet.live

Izrael pénteken közölte, hogy megkezdte a nem létfontosságú személyzet és a diplomaták családjainak evakuálását Kijevből, és utazási figyelmeztetést tett közzé az Ukrajnába utazó izraeliek számára, közölte a Walla hírportál.

Izrael hetek óta kerüli ezt a lépést az Ukrajnával és Oroszországgal szembeni diplomáciai érzékenység miatt, de azért döntött pénteken a evakuálásról, mert a helyzet fordulóponthoz érkezett, mondta a Walla riporterének, Barak Ravidnak egy magas rangú izraeli tisztviselő.

„Az oroszok összevonták a szükséges számú katonát az ukrán határon, hogy rövid időn belül inváziót indítsanak, és hadgyakorlatot indítottak Fehéroroszországban és a Fekete-tengeren” – mondta a tisztviselő.

Jáir Lapid izraeli külügyminiszter az ukrajnai helyzettel foglalkozó értekezletet követően rendelte el az evakuálást.

Az utazási figyelmeztetés nem arra szólítja az izraeli állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el Ukrajnát, hanem gondolják át az országban való tartózkodásukat, és maradjanak távol a feszült övezetektől. Azt is javasolta, hogy az izraeliek gondolják át a jövőbeli utazásaikat Ukrajnába.

Michael Brodsky, Izrael ukrajnai nagykövete és csapata Kijevben marad, és a nagykövetség továbbra is a megszokott módon működik majd. Az izraeli külügy arra kérte az Ukrajnában tartózkodó izraelieket, hogy regisztráljanak a nagykövetségen. Ezt eddig körülbelül 4000-en tették meg.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter úgy volt, hogy jövő hétfőn Izraelbe látogat, de a hét elején elhalasztotta az utazást, közölték izraeli tisztviselők.

Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Japán, Ausztrália, Németország és Kanada szintén evakuálták diplomatáik családjait, vagy néhány alkalmazottat kivontak Ukrajnából, és utazási figyelmeztetést adtak ki állampolgáraiknak.

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön az NBC-n sugárzott interjújában azt mondta, hogy az Ukrajnában tartózkodó amerikai állampolgároknak ,,most rögtön távozniuk kéne”.

Biden megjegyzéseit visszhangozva Antony Blinken amerikai külügyminiszter arra sürgette az amerikaiakat, hogy hagyják el Ukrajnát, mondván, hogy a február 20-ig tartó pekingi téli olimpia idején orosz invázióra kerülhet sor.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.