Kuvait betiltotta a Halál a Níluson film levetítését az országban Gal Gadot szereplése miatt

ujkelet.live

A „Halál a Níluson” című új mozifilmet vasárnap, közvetlenül a megjelenése előtt betiltották Kuvaitban, mert Gal Gadot izraeli színésznő játsza a film főszerepét, közölte a Ynet hírportál.

A kuvaiti információs minisztérium közleményt adott ki, amely szerint a film betiltására vonatkozó döntés annak köszönhető, hogy Gadot korábban az Izraeli Védelmi Erőknél szolgált, és ,,a cionista megszálló hadsereg egykori katonája”.

Kuvaiti jelentések szerint a „Halál a Níluson” bojkott tárgyát képezi a többi arab nemzet között az izraeli színésznő részvétele miatt.

Gadot választása a szerepre felzúdulást keltett Kuvaitban és más arab államokban, Twitteren adva hangot dühüknek.

A kuvaiti BDS mozgalom követelte, hogy a filmet töröljék a vetítési listákról, és megkérdőjelezte annak kezdeti jóváhagyását, különösen azért, mert Gadot sikerfilmjét, a Wonder Woman-t ugyanezen okból betiltották.

Hasonló kampány indult Libanonban és Egyiptomban is, amelyben a tüntetők hangsúlyozzák, hogy a film cselekménye az ő területükön játszódik.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.