
ujkelet.live
Egy szerdai ripott szerint az izraeli rendőrség kémprogramot használt, hogy hozzáférjen egy magánszemély telefonjában lévő adatokhoz, aki részt vesz Benjámin Netanjahu volt miniszterelnök perében.
A 13-as csatorna riportja azt állította, hogy a hackelést az igazságügyi minisztérium fedezte fel a rendőrség kémprogram használatának felülvizsgálata során.
A 12-es csatorna szerint a személy Slomo Filber, a Kommunikációs Minisztérium korábbi főigazgatója és Netanjahu régi bizalmasa lehetett, aki koronatanú a 4000-es sz. ügyben, melyben a volt miniszterelnököt vesztegetéssel, csalással és bizalommal való visszaéléssel vádolnak.
A bírósági végzés nélkül szerzett adatok között fotók, sms-ek, telefonszámok és egyebek voltak, áll a jelentésben. A csatorna szerint a rendőrség közölte az igazságügyi tisztviselőkkel, hogy vizsgálják az ügyet, de az anyag a technológiai egységnél maradt, és nem adták át az ügy nyomozóinak vagy az ügyészeknek.
A bejelentésre a rendőrség kijelentette, hogy ,,teljes mértékben és átláthatóan együttműködnek a kijelölt csoport által megkövetelt vizsgálatok során”.
Ha a telefon olyan tanúé volt, aki már tett vallomást, az érintett vádlottak ügyvédei újratárgyalást kérhetnek. Ha a tanú még nem tett vallomást, a védőügyvédek halasztást kérhetnek az anyag megfelelő áttekintése érdekében, mindez bírósági határozat függvénye.
A leleplezés az ügyészség szavahihetőségét is alááshatja a bíróság előtt, és feljogosíthatja Netanjahut, hogy kedvezőbb vádalkut kössön.
Jacques Chen ügyvéd, Saul és Irisz Elovich képviselője, akiket Netanjahu megvesztegetésével vádolnak a 4000-es ügyben, a jelentésre így válaszolt: „Ha igaz, ez súlyos bűncselekmény, ami egy újabb kifejezése annak, hogy az Elovich-pár ellen folytatott nyomozásban megszűnt minden önmérséklet, amelyre évek óta figyelmeztetünk. A törvények országában nyilvánvaló, hogy ennek messzemenő következményei lehetnek, és kétségtelenül még hallanunk kell a végső szót az ügyben.”
Netanjahu Twitteren a következőt írta: ,,Földrengés: Ma este kiderült, hogy a rendőrség illegálisan feltört telefonokat, hogy megbuktasson egy erős jobboldali miniszterelnököt.”
Kedden Avichai Mendelblit főügyész bejelentette egy vizsgálócsoport kinevezését azon jelentések kivizsgálására, hogy az erők aktivistákat és más izraelieket céloztak meg az NSO Pegasus szoftverével. Az izraeli rendőrség később beismerte, hogy az erők visszaéltek a kémprogrammal.
Egy rövid közleményben, amely nem tér ki konkrét esetekre, a rendőrség közölte, hogy a belső vizsgálat „további megállapításai bizonyos szempontból megváltoztatják” a múlt hónapban kiadott korábbi nyilatkozatot, amely kizárja a jogsértést.
Januárban a Calcalist napilap közzétett egy több részes jelentést, amely azt állítja, hogy a rendőrség 2013 óta bírósági engedély nélkül használta a Pegasus kémprogramot izraeliek ellen, és a célpontok listáján tüntetők, politikusok és mások is szerepelnek.
A Pegasus lehetővé teszi operátorai számára, hogy távolról hozzáférjenek a szoftverrel fertőzött mobiltelefonokhoz. A titkosszolgálatoknak és a bűnüldöző szerveknek világszerte értékesített kémprogram az Android és iPhone operációs rendszerek biztonsági réseit használja ki, hogy hozzáférjen az eszköz tartalmához – az üzenetektől a fényképekig. A program lehetővé teszi a telefon kamerájának és mikrofonjának távoli aktiválását is, a célpont tudta nélkül.
Az izraeli rendőrség a megdöbbentő jelentést követően közölte, hogy a szoftvert mindig a törvényeknek megfelelően használták.