Interjú Salev Hulioval: az NSO alapítója jól alszik éjszaka, miközben a magyar sértettek perlik a céget

0

ujkelet.live

Egy oknyomozó újságírókból álló nemzetközi konzorcium tavaly júliusban arról számolt be, hogy az NSO cég Pegasus szoftvere – amelyet terroristák és bűnözők nyomon követésére terveztek – értékes eszközzé vált a kormányok számára az újságírók és kritikusok utáni kémkedésre. A jelentésekben NSO-ügyfelekként felsorolt országok között van Azerbajdzsán, Bahrein, Kazahsztán, Mexikó, Marokkó, Ruanda, Szaúd-Arábia, Magyarország, India és az Egyesült Arab Emírségek.

A nemzetközi médiában megszellőztetett jelentést követően kialakult botrány azóta sem csillapodott, és egyre több vélt vagy valós kínos részlet kerül napvilágra. A Biden-kormány novemberben feketelistára tette az NSO-csoportot és egy kevésbé ismert izraeli versenytársát, a Candiru-t, majd az Apple is pert indított a cég ellen ügyfelei mobiljának feltörése miatt.

Pénteken került nyilvánosságra, hogy az állítólagos hackelés miatt a magyarországi sértett felek is jogi lépéseket terveznek a magyar állam és az izraeli kibertechnológiai cég ellen.

,,Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) hat ügyfele képviseletében eljárásokat kezdeményez Magyarországon, az Európai Bizottságnál, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, valamint Izraelben. A szervezet célja, hogy felderítse a jogellenes információgyűjtések gyakorlatát, nemzetközi fórumokon mondassa ki, hogy a titkosszolgálati megfigyelések magyar szabályozása sérti az alapvető jogokat, és ezzel elejét vegye a politikai célú visszaéléseknek” – jelentette be a szervezet honlapján.

A nemzetközi konzorcium tavaly megjelent vizsgálata szerint az NSO-csoport Pegasus szoftverével Magyarországon számos célpont digitális eszközeibe – köztük legalább 10 ügyvéd, egy ellenzéki politikus és több kormánykritikus újságíró, hatoltak be. A későbbi magyar oknyomozó újságírók vizsgálata arra utalt, hogy legalább két kormánykritikus média kiadója, valamint egy volt államtitkár is célponttá vált a szoftverrel.

Novemberben a magyar kormány egyik magas rangú tisztviselője elismerte, hogy használták a Pegazust, de kitartott amellett, hogy ezt legálisan és megfelelő felügyelet mellett tették.

A magyar jogi szervezet azonban másként vélekedik, mondván:

,,A TASZ célja a jogosulatlan titkos megfigyelés gyakorlatának feltárása, nemzetközi fórumok kinyilvánítása, hogy a titkos információgyűjtés magyar szabályozása sérti az alapvető jogokat, és megakadályozza a politikai indíttatású visszaéléseket. A titkosszolgálati megfigyelések magyar szabályozása rendszerszinten sérti az alapvető jogokat, ami a Pegasus-ügy kapcsán is bebizonyosodott” – áll a szervezet honlapján.

Továbbá a szervezet a hat érintett képviseletében ,,eljárást kezdeményez Magyarországon, az Európai Bizottság és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, valamint Izraelben, azzal a céllal, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló visszaélések.”

,,A TASZ minden lehetséges jogi eszközt felhasznál a törvénytelenül megfigyeltek jogainak érvényesítésére, és magyar, illetve nemzetközi szervek elé viszi az alapjogsértő titkosszolgálati szabályozás ügyét. A szervezet Csikász Brigitta, Dercsényi Dávid, Németh Dániel és Panyi Szabolcs, Adrien Beauduin és egy anonimitást kérő hatodik személy nevében a nemzetbiztonsági törvény által kínált jogorvoslati utat járja végig.”

A sértettek azzal érvelnek, hogy a magyar sajtóban eddig nyilvánosságra került információk alapján úgy tűnik, hogy a megfigyeléseknek politikai hátterük van, hangsúlyozva, hogy a kormányzati kommunikáció évek óta visszatérő eleme, hogy idegen ügynöknek vagy nemzetbiztonsági kockázatnak állítják be azokat, akik a kormány működésével kapcsolatban kritikát fogalmaznak meg.

Mivel a visszaéléseknek több nemzetközi vonatkozása is van – a kémprogramot izraeli cég gyártotta és Magyarországon élő uniós állampolgárt is megcéloztak vele – a TASZ nemzetközi szinten is eljárásokat indít. Ebben az autokráciákba irányuló izraeli fegyverexport ellen küzdő független ügyvéd, Eitaj Mack segít a szervezetnek. Az eljárás célja felderíteni, hogy a szoftver izraeli oldalról hogyan kaphatott exportengedélyt olyan országba, amely nemzetközi jogállamisági jelentések és strasbourgi ítéletek alapján nem szabályozza megfelelően a titkosszolgálati megfigyeléseket.

,,Kezdettől fogva tudniuk kellett volna, hogy Magyarországon romlik a helyzet, és hogy a sajtó célba vétele az Orbán-rezsim egyik fő tevékenysége” – mondta Mack a Guardiannak, hangsúlyozva, hogy azt szeretné, ha az NSO-csoportot és azokat, akik engedélyezték a Pegasus Magyarországra történő kivitelét, a lehallgatási és adatvédelmi törvények alapján vádolnák meg.

Az NSO nem kommentálta a TASZ közleményét és továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy szoftverét kizárólag a terrorizmus és más bűncselekmények elleni küzdelemre szánták.

A szombat kimenetele után került adásba a 12-es csatornán az NSO Group vezérigazgatójával és társalapítójával készült interjú, amely során Salev Hulio ismét visszautasította a nehézségekkel küszködő kibertechnológiai cégével szembeni kritikákat, mondván ,,jól alszom éjszaka.”

Hulio szerint a vállalattal szemben megfogalmazott legsúlyosabb állítások közül a legtöbb valótlan és továbbra is hangsúlyozza, hogy szoftverét a terrorizmus és a súlyos bűnözés elleni küzdelemre fejlesztették ki, nem pedig a szabadságjogok elnyomására (is) használatos eszközként.

„Ez egy kiberfegyver. Az első szabály az volt, hogy ezeket az eszközöket csak kormányoknak adjuk el. A második döntésünk az volt, hogy nem adjuk el bármilyek kormánynak – voltak kormányok, amelyeknél az első napon láthattuk, hogy nem szabad eladnunk nekik… Nem voltunk hajlandóak eladni kilencvennek – kilencven ország jött és kérte, és nemet mondtunk. Talán negyvennek adtuk el” – nyilatkozta Hulio a cég herzliyai irodájában készült interjúban és „álszentnek” nevezve a Pegasus nem demokratikus országoknak történő eladásával kapcsolatos kritikákat, a megfigyelési technológiát katonai fegyverrendszerekhez hasonlítva.

„Nincs egy ország, amelynek eladtuk volna, egyetlen olyan sem… amelynek az Egyesült Államok ne adna el, vagy amelynek Izrael ne adna el. Szóval kissé képmutató azt állítani, hogy az F-35-ösök, tankok és drónok eladása rendben van, de nem oké, ha olyan eszközt adnak el, amely hírszerzési adatokat gyűjt.”

Elmondása szerint jól alszik éjszaka és továbbra is azt állította, hogy amint bebizonyosodik, hogy a Pegasusszal visszaélnek, vagy akár csak gyanítják, hogy visszaélnek vele, akkor lekapcsolják a rendszert, hozzátéve, hogy ez hétszer meg is történt az évek során.

Az Egyesült Államok nemrégiben hozott döntésével kapcsolatban, miszerint feketelistára helyezte az NSO Group-ot és egy másik izraeli céget rosszindulatú kibertevékenységben való részvétel miatt, Hulio úgy vélte, hogy cége státusza hamarosan tisztazódni fog.

,,Technológiánk az évek során többször is segítette az Egyesült Államok érdekeit és nemzetbiztonságát. Úgy gondolom, felháborító, hogy egy olyan cég, mint az NSO szerepel az Egyesült Államok feketelistáján. Biztos vagyok benne, hogy lekerülünk erről a listáról. Nincsenek kétségeim.”

Hulio tagadta, hogy a Pegasuszt arra használták volna, hogy feltörjék Emmanuel Macron francia elnök és más politikusok telefonját, és azt is kizárta, hogy bármilyen kapcsolat lenne az NSO Group termékei és Dzsamal Khashoggi újságíró korábbi meggyilkolása között Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán.

,,Eszközeinknek és technológiánknak semmi közük nem volt a gyilkossághoz, sem Khashoggihoz, sem a hozzá közelállókhoz. Tudom, hogy ezt állították, és azt mondom, hogy ez szemenszedett hazugság.”

Továbbá hozzátette: „nemzeti mulatsággá vált az NSO-t hibáztatni, mindenért ami történik. A jelentések nagy része egyszerűen valótlan, előítéletes, és ez néha feldühít, néha pedig elkeserít. De végülis… mi tudjuk az igazságot.”

Hárítva a kérdést, miszerint Izrael Állam felhasználta-e az NSO-t a Pegasus eladására a régió más országainak, azt mondta: „Nem tudom. Kérdezd Izrael Államot.”

Továbbá azt is tagadta, hogy a Moszad egykori főnökével, Joszi Cohennel járta volna a világot üzleti céllal, ahogy azt a korábbi riportok állították. Arra a kérdésre viszont, hogy Cohen azt kérte volna tőle, hogy a Pegasuszt néhány entitásnak is értékesítsék, nem volt hajlandó válaszolni, csak mosolygott.

A közelmúltban riportok jelentek meg, hogy az izraeli rendőrség is a cég eszközeit használta civilek, köztük Netanjahu-ellenes tüntetők és bűncselekményekkel nem gyanúsított izraeliek utáni kémkedésre.

A rendőrség tagadta a tiltakozók célba vételét, de bizonyos esetekben nem tagadta a szoftver használatát, miközben fenntartotta, hogy a használat törvényes volt és bírósági felügyelet alatt áll.

„Állampolgárként, amennyiben a leírtak igazak, az engem személy szerint aggaszt” – mondta Hulio. ,,Ugyanakkor mint állampolgárk azt mondom, hogy hiszek a főügyésznek, a közbiztonsági miniszternek és a rendőrfőnöknek, akik újra és újra azt mondják, hogy ezek a dolgok soha nem történtek meg.”

„Másrészt vannak olyan szélsőséges esetek, amikor a terroristákat és bűnözőket végül el kell fogni. Ellentét van a magánélethez való jog – ami rendkívül fontos, és a nemzetbiztonsághoz való jog között, amely szintén rendkívül fontos. És pontosan ez az ami mellette szól.”

Az elmúlt hónapokban az NSO két magas rangú tisztviselője távozott, köztük az elnök, Áser Levi, aki ragaszkodott hozzá, hogy távozását már hónapokkal ezelőtt megtervezték, és nem volt összefüggésben a közelmúlt botrányos történéseivel.

Hulio elmondása szerint „12 év alatt lehetetlen nem hibázni, amiből tanulni kell,” de hozzátette: „amíg nincs más megoldás a bűnözésre és a terrorra, addig ezeknek a technológiáknak nem lesz lejárati ideje.”

Végezetül a cég két vezető tisztviselőjének távozására reagálva hangsúlyozta, hogy „Én maradok. Mi, az NSO, maradunk.”

Miközben az sem titok, hogy a botrány miatt jelentős anyagi veszteséget szenvedő cég befektetőket illetve vevőket keres. Az Integrity Partners amerikai befektetési vállalat állítólag előrehaladott tárgyalásokat folytat a kibercég felvásárlásáról – állította két forrás múlt héten a Financial Times gazdasági újságnak. A Reuters – többnyire a külföldi médiában megszellőztetett pletykák szerint azt állítja, hogy az Integrity 300 millió dollárt fektetne az állítólag 1 és 1,5 milliárd dollárt érő kibercégbe.

Az Integrity Partnerst veterán amerikai katonák alapították és irányítják, akik kapcsolataikkal megpróbálják az NSO-t levenni az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának feketelistájáról – írja a Financial Times.

Új Kelet Live külön kiadás 2022. szeptember 25-én Új Kelet Live

Jichák Herzog elnök köszöntője Ros Hásáná alkalmából
  1. Új Kelet Live külön kiadás 2022. szeptember 25-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 24-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 22-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .