Lapid szerint a kormány sorsa nem Netanjahutól függ, míg utóbbi megköszönte a perét segítő pénzgyűjtő akciót

ujkelet.live

Jáir Lapid külügyminiszter a Jes Atid pártja frakcióülésén elhessegette az aggodalmakat, miszerint a koalíció összeomolhat, ha Benjamin Netanjahu vádalkut köt az ellene folyamatban lévő három korrupciós ügyben és távozik a Kneszetből.

Általános vélekedés a médiában, hogy ez arra késztetheti a kormány jobboldali frakcióit, hogy szétváljanak, és új vezetés alatt koalíciót alkossanak a Likuddal.

„A kormány kitart. Nem Netanjahutól függ” – mondta Lapid. „Ez a közös munkán múlik, az általunk alakított kormányon múlik, amely egyesíti az izraeli társadalmat a megosztottság, a viszály és az uszítás helyett.”

Naftali Bennet miniszterelnök még vasárnap szintén igyekezett kisebbíteni a potenciális vádalku lehetséges hatásait kormánya stabilitására.

,,Minden politikai kommentátornak, aki a grafikonjain és forgatókönyvein dolgozik, megnyugodhat, az izraeli kormány a polgárai érdekében dolgozik és cselekszik” – mondta.

Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető hétfőn Twitteren köszönetet mondott annak a több ezer embernek, aki pénzt adományozott számára egy online közösségi finanszírozási erőfeszítés részeként, a büntetőpere költségeinek fedezésére.

A Forbes magazin izraeli kiadása a volt miniszterelnök vagyonát két évvel ezelőtt 50 millió sékelre (5 milliárd Ft) becsülte.

A Netanjahu hívei által indított kampányban eddig több mint 2,6 millió sékel (261 millió Ft) gyűlt össze. Mivel Netanjahu képviselő, nem valószínű, hogy elfogadhatja a pénzt.

„Köszönöm annak a sok izraeli polgárnak az elmúlt napokban nyújtott hatalmas támogatást és csodálatos szeretetet. A melegségetek megérintette a családomat és engem is. Az érzés semmihez sem fogható.”

Az adománygyűjtést a Netanjahu-párti Jinon Magal újságíró indította el, Netanjahu potenciális vádalku kötése ellenére.

A kampány szervezői szerint a pénzt Netanjahu büntetőperére fordítják, mert „ez a per nem csak Netanjahuról szól, és nem egyedül ő ül ott”.

A szervezők azt is közölték, hogy Netanjahu pere „üldözés eredménye, és annak a kísérletnek, hogy minden módon és minden áron elítéljék a [jobboldali] tábor vezetőjét azzal a szándékkal, hogy elmozdítsák az állam vezetői posztjáról”.

A három vezető tévécsatorna által vasárnap este közzétett közvélemény-kutatások szerint a többség ellenzi a vádalkut a Netanjahu-perben.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️Ebben az epizódban az izraeli légi piac legfrissebb fejleményeitől kezdve a floridai merényletterven át a legújabb belpolitikai botrányokig elemzzük a legfontosabb híreket.Az epizód témái:Újabb szereplő a Tel-Aviv–New York vonalon: Az Israir megkapta a végleges FAA-engedélyt az USA-ból. Hogyan alakul át az izraeli légi piac a nemzetközi légitársaságok kiesése és a United, a Delta, valamint az American Airlines döntései árnyékában?A háború lélektani nyomai a gyerekeken: A Walla friss felmérése rávilágít, hogy a szülők csaknem 90%-a szerint a februárban kirobbant iráni háború és az iskolabezárások komolyan megviselték a fiatalokat. Miért elégedetlenek a szülők az Oktatási Minisztérium válságkezelésével?Jonathan Pollard visszatér: A 30 évet ült volt kém elindul a Kneszet-választásokon. Milyen céllal lépett szövetségre Sharren Haskel pártjával, és mit jelent ez a „Harmadik blokk” számára?Iráni merényletkísérlet Jair Netanjahu ellen: Kiderült, hogy a miniszterelnök Miami közelében élő fiát teheráni ügynökök tartották megfigyelés alatt. Milyen részleteket derített ki az amerikai és az izraeli hírszerzés?Fegyveres testőrök a tel-avivi tengerparton: Ismét vihart kavartak a Netanjahu védelmét ellátó Sabak 730-as egységének biztonsági intézkedései. Vajon indokolt keménység vagy túlzó erődemonstráció történt?
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.