Bennett telefonon beszélt Putyinnal, többek közt Iránról

ujkelet.live

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök csütörtökön telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a bécsi nukleáris tárgyalásokról, valamint az Iránnal kötendő nukleáris megállapodáshoz való esetleges visszatérésről.

A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint a beszélgetés jó volt; Bennett hangsúlyozta, hogy az Iránnal Bécsben tárgyaló országoknak határozott álláspontot kell felvenniük Teherán nukleáris programjának előrehaladásával szemben.

A két vezető több témáról is tárgyalt, elsősorban regionális biztonsági kérdésekről. Mindketten megállapodtak a szoros együttműködés folytatásáról ezen a területen, ami valószínűleg az izraeli légierő szíriai tevékenységére utal, ahol Moszkva csapatai állomásoznak.

Emellett Bennett boldog új évet kívánt Putyinnak, Putyin elnök pedig meghívta Bennettet és feleségét Szentpétervárra. Bennett azt válaszolta, hogy ő és felesége örömmel elfogadják a meghívást.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.