ujkelet.live
A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet vasárnap bejelentette, hogy letartóztatott egy palesztint, akit azzal vádolnak, hogy szerepet játszott a terrorszervezet egyik fegyverszakértőjének likvidálásában 2018-ban Malajziában.
„Letartóztattunk egy személyt, aki részt vett Fadi al-Batsh (35) mérnök meggyilkolásában Malajziában. Beismerte, hogy részt vett a merényletben, melyet az izraeli Moszad megbízásával hajtottak végre” – áll a Hamász által irányított gázai belügyminisztérium közleményében.
A terrorcsoport szerint a férfi a közelmúltban tért vissza a Gázai övezetbe.
Fadi Mohammad al-Batsh villamosmérnök volt, és a Hamász tagja. 2018-ban két motoros lelőtte, miközben a hajnali imára tartott gyalog Kuala Lumpurban.
A biztonsági kamerák felvételei alapján a két támadó körülbelül 20 percig várt a környéken a támadás előtt.
Míg Batsh a Hamász tagja volt, unokatestvére, Khaled vezető tisztviselő a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorcsoportban.
Az akkori védelmi miniszter, Avigdor Liberman tagadta, hogy izraeli részt vett volna a gyilkosságban.
,,A gyilkosság James Bondnak is tulajdonítható,” mondta Liberman akkoriban a katonai rádiónak. ,,A terrorista szervezetek folyamatosan arra törekszenek, hogy ártsanak Izraelnek.”
Héber média jelentések anno arról számoltak be, hogy a gázai származású tudós, Batsh nemrégiben megjelentetett egy drón fejlesztésről szóló anyagot. Ha Izrael áll a kiiktatása mögött, mutatott rá az izraeli 10-es csatorna riportja, akkor a Moszad nyilvánvalóan arra koncentrált, hogy megakadályozza, hogy a Hamász fejlett technológiákhoz jusson.
Batsh nagy szerepet játszott a Hamász azon törekvéseiben, hogy javítson rakétái pontosságán és drón fejlesztésében.
A New York Times a meggyilkolását követően közzétett jelentése szerint Batsh állítólag részt vett a Gázának szánt fegyverekről folytatott tárgyalásokon Észak-Koreával.
A jelentés azt állította, hogy Batsh egy széleskörű Moszad-akció részeként vesztette életet, mely a Hamász külföldön kiképzett tudósainak és mérnökeinek kiiktatása irányult, akik „know-how-t és fegyvereket szereztek az Izrael elleni harchoz.
,,Ezt az állítást közel-keleti hírszerzés tisztviselők megerősítették” – jelentette a New York Times, azt állítva, hogy a szélesebb körű hadműveletet Joszi Cohen, akkori Moszad igazgató rendelte el.

[…] két ismeretlen fegyveres meggyilkolta Fadi Mohammad al-Batsh villamosmérnököt, a Hamász tagját Kuala Lumpurban. Az incidensért a Hamász a Moszadot tette […]