A Hamász légelhárító rakétákat lőtt ki az izraeli helikopterekre Gázában

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők az éjszaka megtorló csapásokat hajtott végre a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet katonai célpontjai ellen Khan Junesz térségében valamint megfigyelőállásaira az övezet északi részen, válaszul a Tel Aviv nagyvárosi területére, Gus Dan felé indított két rakétára, melyek szombat reggel a tengerben landoltak.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy ,,vadászgépek és harci helikopterek egy sor célpontot támadtak a Hamász egyik rakéta gyártó létesítményében, a tankok pedig a szervezet katonai állásait támadták a Gázai övezet határán”.

Míg a Hamász bejelentette, hogy a támadás során szokatlan módon két „SAM-7” légvédelmi rakétát lőttek ki a Gázai övezetben műveletet végrehajtó izraeli helikopterekre. A SAM-7 rakéta, más néven 9K32 Strela-2, egy orosz gyártmányú vállról indítható föld-levegő rakéta. Viszonylag elavult, az 1960-as évek óta gyártják őket, de ma is használatban vannak.

Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy légvédelmi rakétákat lőttek ki a helikopterekre, de nem nyilatkozott arról, hogy hányat. A katonaság szerint a rakéták célt tévesztettek, és sem sérülést, sem kárt nem okoztak.

A hadsereg közleménye megjegyzi, hogy a Hamászt terheli a felelősség mindenért, ami a Gázai övezetben történik vagy onnan ered.

A Ynet hírportál szerint a vadászgépek és helikopterek azután támadták a célpontokat, hogy figyelmeztették a környéken tartózkodókat, hogy maradjanak távol a helyszíntől. Az izraeli hadsereg megelégedett egy korlátozott válaszlépéssel, egy rakétagyártó létesítmény elleni támadás formájában – hasonlóan a májusi Falak Őrzője-hadművelet óta végrehajtott támadásokhoz -, és csapást mért üres Hamász katonai állásokra, hogy jelezzen a terrorszervezetnek, hogy Izraelben inkább véget vetnének az incidesnek, és ne vonja bele egy eszkalációba.

A 13-as csatorna szerint források ma reggel a szaúdi Al-Arabiya csatornának azt mondták, hogy Egyiptom mint közvetítő Izrael és a Hamász között azonnali, feltétel nélküli tűzszünetre szólított. A források szerint magas rangú egyiptomi biztonsági tisztviselők arra kérték a Hamászt, hogy fogja vissza magát az eszkaláció megakadályozása érdekében.

A források azt is tisztázták, hogy Izrael azt követelte a közvetítőktől, hogy akadályozzák meg a Hamászt a rakéták kilövésében, különben Izrael katonai műveletei a Gázai övezetben folytatódnak.

Palesztin források Gázában azt nyilatkozták szombaton a 13-as csatornának, hogy a hivatalos álláspont szerint a rakétaindítás az időjárás miatt történt, nem szándékos támadásról van szó. Ezzel egy időben a Hamász az izraeli támadásra készülve evakuálta a főhadiszállást a Gázai övezetben, az egyiptomi közvetítők pedig azt mondták a Hamásznak, hogy Izrael nem veszi be az időjárásos verziót.

Bennett miniszterelnök vasárnap azzal nyitotta a kormányülést, hogy megvitatta az izraeli légierő gázai támadásait.

„Szeretnék valamit világossá tenni – a Hamász összes mennydörgős-villámlós-története, amely télről télre ismétlődik, már nem aktuális. Felelősség terheli azokat, akik rakétákat irányítanak Izrael Államra”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.