Gázai rakétákkal indult az év Izraelben

Avi/ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők szombat reggel megerősítette, hogy két rakétaindításra került sor a Gázai övezetből, a lövedékek Tel Aviv nagyvárosi területén, Gus Dan régióban a tengerben landoltak.

Sérülésről vagy anyagi kárról nem érkezett jelentés.

A hadsereg nyilatkozata megjegyzi, hogy mivel a rakéták lakatlan területre tartottak, így a szirénák valamint a Vaskupola rakétavédelmi rendszer sem aktiválódott.

Gus Dan körzetből sok lakos nem sokkal 07:00 előtt egy nagy robbanásról számolt be, amely a lakóhelyükön – különösen Jaffó és Bat Jam partjainál – hallatszott. Becslések szerint azért nem volt figyelmeztetés, mert a terület, ahol a rakéta landolt, a poligonon kívül esik.

A 12-es csatorna szerint a gázai közösségi médiában folyó diskurzus alapján a támadás mögött az övezet második legnagyobb terrorszervezete, a Palesztin Iszlám Dzsihád állhat. Míg a terrorista frakciók egyik forrása a palesztin médiának azt nyilatkozta, hogy nincs szó szándékosságról, az időjárás okozta a rakétaindításokat.

A Ynet hírportál szerint az incidens körülményei még tisztázatlanok, a hadsereg vizsgálja, hogy az éjszakai viharos időjárás miatt villámcsapás következtében működésbe léphettek-e a kilövők. Erre a múltban már többször volt példa.

Szerdán a Védelmi Minisztérium megbízásából a gázai határkerítésen dolgozó polgári cég izraeli alkalmazottja könnyebben megsérült a lábán egy lövöldözés következtében, és a helyszíni ellátás után az askeloni Barzilai Kórházba szállították.

Az Izraeli Védelmi Erők az incidensre reagálva tanktűzzel a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet katonai posztjait támadta. 

Palesztin riportok szerint legalább négy üres hadállás megsemmisült, valamint három földműves megsérült az övezet keleti részén.

Az incidens egy viszonylag csendes időszakban történt, és intenzív erőfeszítések közepette egy stabil, hosszú távú tűzszünet elérésére, a májusi 11 napos harcok után.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.