Szíria szerint az izraeli légierő kedd hajnalban ismét Latakia kereskedelmi kikötője ellen indított rakétatámadást

ujkelet.live

A szír állami média kedden hajnalban, az izraeli légierő által 03:31 perckor a latakiai kereskedelmi kikötő konténergyára ellen indított, állítólagos újabb rakétatámadásról számolt be.

Egy meg nem nevezett katonai tisztviselőt idézve, a SANA azt állította, hogy az izraeli ellenség légitámadást indított a Földközi-tenger irányából, a latakiai kereskedelmi kikötőben található konténergyárat célozva. A forrás szerint az “izraeli agresszió” a helyszínen tüzek kigyulladásához és jelentős anyagi károkhoz vezetett, illetve a tüzek oltása és a támadás következményeinek ellenőrzése még folyamatban van.

A szír állami tévének nyilatkozó latakiai Tűzoltóság parancsnoka, Muhannad Dzsaafar őrnagy elmondása szerint a tűzoltó csapatok továbbra is dolgoznak a kikötő konténerudvarában égő tüzek eloltásán. A SANA lattakiai riportere jelezte, hogy az Al-Nada Kórház illetve néhány, a kikötővel szomszédos épület és üzlet megrongálódott a rakétatámadás következtében.

Az Izraeli Védelmi Erők nem reagált és valószínűleg nem is fog a jelentésekre.

A környéken tartózkodó Al-Ikhbarijah csatorna riportere szerint a keddi támadás nagyobb volt, mint a hónap elején ugyanitt végrehajtott izraeli légicsapás, és a robbanásokat hallani lehetett a több mint 80 kilométerre található Tartusz tengerparti városban. A riporter állítása szerint a mentők a helyszínre siettek, de egyelőre nem tudni, hogy a rakétatámadásnak vannak-e áldozatai vagy sérültjei.

A kedd éjszakai, decemberben már a második volt a latakiai kereskedelmi kikötő ellen, az izraeli légierőnek tulajdonított légitámadások sorában.

Latakia kikötője létfontosságú létesítmény, a háború sújtotta Szíriába beérkező áruforgalom szempontjából. A szír kikötő elleni állítólagos izraeli légitámadás ritkaságnak számít, annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben megnőtt a Damaszkusz környéki célpontokra összpontosító, az izraeli hadseregnek tulajdonított szíriai légicsapások száma.

Izrael vörös vonalnak tekinti Irán tevékenységét északi határán, és többször támadásokat indított Iránhoz kapcsolódó létesítmények és fegyveres konvojok ellen, melyeket a libanoni Hezbollah terrorszervezetnek szántak. Az Irán támogatását élvező Hezbollah a szíriai kormányerők mellett harcol a polgárháborúban.

Oroszország 2015 óta folytat katonai hadjáratot Szíriában Aszad oldalán. Moszkva segített a szíriai hadsereg korszerűsítésében, beleértve Aszad légvédelmi rendszereit is, és kiképezte azok irányítóit.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

Mai adásunkban rendkívüli és megdöbbentő izraeli eseteket hoztunk el nektek, amelyek hűen tükrözik a helyi mindennapok és a jogrendszer aktuális feszültségeit. Szó lesz a biztonsági erőkön belüli súlyos bűnügyről, egy katonatiszt vitatott börtönbüntetéséről, a tüntetők közé hajtó futballedző ítéletéről, és egy olyan északi autópályás hajszáról, amely megdöntötte az abszolút gyorshajtási rekordot Izraelben. Végezetül pedig egy kis gasztronómia.Köszönjük, hogy velünk tartasz ezen a héten is! Ha tetszett az epizód, kövesd a csatornánkat itt, a Spotify-on, és nyomj egy ötcsillagos értékelést, hogy még több hallgatóhoz eljussanak az izraeli hírek!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.