A szamáriai terrortámadás halálos áldozata a 25 éves Jehuda Dimentman

ujkelet.live

A csütörtöki szamáriai terrortámadás halálos áldozata a 25 éves Jehuda Dimentman. Feleségét és kilenc hónapos gyermekét hagyta hátra.

Dimentman Savej Somron telepes közösség lakója és az illegális Chomes előőrs területén működő jesiva tanulója volt.

„Hallottam a terrortámadásról” – nyilatkozta az áldozat testvére, Slomi a Ynet hírportálnak. ,,Ismerem az ottani közösséget, ezért el is mondtam egy imát. Nem akartam felhívni a bátyámat, mert azt hittem elfoglalt lesz, ezért imádkoztam. Majd amikor hazamentem tudtam meg, hogy Jehuda is a sérültek között van.”

Az Izraeli Védelmi Erők csütörtök este közölte, hogy értesítést kapott egy fegyveres incidensről a szamáriai Chomes zsidó előörs közelében. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy lövéseket adtak le egy autóra, benne az áldozat Dimentmannal és két másik barátjával.

Az izraeli csapatok hajtóvadászatot indítottak az elkövetők ellen.

A helyszínre érkező mentősök megpróbálták újjáéleszteni a súlyos nyaki sérülést szenvedett Dimentmant, de kénytelenek voltak halottnak nyilvánítanit.

Szintén a helyszínen ellátott másik két utas könnyű sérüléseket szenvedett az üvegszilánkok következtében.

Ávia Entman (22) a kórházban nyilatkozott az újságíróknak barátjáról.

„Nagyon jó srác és nagyon kedves ember volt. Szeretettel fogadott mindenkit, aki beszélni akart vele” – hozzátéve, hogy nem féltek fegyveres támadástól, mert nem is gondolták, hogy ilyesmi megtörténhet.

„Nehéz elhinnem, hogy már nincs közöttünk. A mai utolsó beszélgetésünk alkalmával nagyon boldogan jött hozzám, és azt mondta: ‘Ma nyertem valamit.’ Megkérdeztem, hogy mi történt, és azt mondta, a felesége megkérte, hogy vigyázzon a gyerekére egy ideig. Azt mondta, örül, hogy a gyerekkel lehet.”

Az autó másik utasa, Neria Feldman, aki értesítette a mentőszolgálatot elmondta, hogy barátja mögötte ült, és azt kiabálta, hogy golyó van a nyakában, és nagyon nehezen lélegzik.

Entmant, aki a 13-as csatorna beszámolója szerint nyolc hónappal ezelőtt túlélt egy erőszakos támadást Kelet-Jeruzsálemben, és a másik sérültet a kfar szavai Meir kórházba szállították, és várhatóan hamarosan kiengedik őket.

Jehuda Dimentman temetése pénteken 9 órakor kezdődik Chomes előőrsnél, majd a lövöldözés helyszínét is érintve a végső nyugalomra helyezése 12 órakor a jeruzsálemi Givat Saul temetőben lesz.

Avi Blut dandátábornok, a területért felelős hadosztály parancsnoka szerint a terroristák legalább 10 golyót lőttek az autóra.

A helyszínre vezényelt izraeli csapatok ellenőrző pontokat állítottak fel és utakat zártak le az egész területen, közölte Blut. Három gyalogos zászlóalj, a különleges erők és a hírszerzési egységek keresik az elkövetőket.

A Gázai övezetet uraló Hamász, a Palesztin Iszlám Dzsihád és a Népfront Palesztina Felszabadításáért terrorcsoportok üdvözölték, de egyelőre nem vállalták a támadást.

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a palesztin terrortámadások, Jeruzsálemben négy eset történt, köztük a Hamász egyik tagja által elkövetett halálos lövöldözés.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.