ujkelet.live
Izrael letartóztatott és vádat emelt két férfi ellen, akik a gyanú szerint a gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezetnek kémkedtek, idézte a Ynet hírportál a Sabak (Sin Bét) belbiztonsági szolgálat csütörtökön tett bejelentését.
A gyanúsítottakat, a 30 éves Husszein Biari jaffó lakost, akinek családja a Gázai övezetben él, és a 33 éves Mohammad Ahmad gázai lakost, aki munkavállalói engedéllyel tartózkodott Izraelben, az izraeli rendőrség és a Sabak közös akciójában vették őrizetbe és adták át kihallgatásra november 29-én.
A nyomozás során kiderült, hogy a párost egy gázai székhelyű Hamász kémhálózat szervezte be. A nyomozók megállapításai szerint mindketten Gázában találkoztak összekötőikkel, hogy megismerjék küldetésüket, és folyamatos kapcsolatot tartottak velük a műveletek során.
A Sabak szerint a két férfit Muhammad Halava Hamász-operatív irányította.
Mohammad Ahmad vizsgálata során kiderült, hogy még 2019-ben szervezték be, és azóta különféle felderítési feladatokat végzett, többek között feltérképezte a Vaskupola légvédelmi rendszer ütegeinek elhelyezkedését országszerte, valamint titokban izraeli katonákat fényképezett a dél-izraeli Askelon központi pályaudvarán.
A nyomozás azt is megállapította, hogy Biari, akit egyik gázai látogatása során szerveztek be, ételszállítónak álcázta magát, és hírszerzési információkat gyűjtött izraeli katonai bázisokról, katonákról és Vaskupola-ütegekről országszerte.
Ezenkívül a Hamász arra kérte Biarit, hogy uszítsa az izraeli arab lakosságot az állam ellen, szerezzen fegyvereket és hajtson végre terrortámadást izraeli területen.
A Sabak közleménye szerint a pár letartóztatása egy újabb bizonyítéka annak, hogy a Hamász a gázaik számára kiadott munkaengedélyeket használja terrorista tevékenység előmozdítására Izraelben, valamint veszélyezteti családjaikat Izraelben és a Gázai övezetben.
Októberben Izrael kibővítette a munkaengedély-programot, hogy a Gázai övezetből akár 10 000 munkavállaló is beléphessen Izraelbe, a Hamásszal kötött tűzszüneti megállapodásra irányuló folyamatos erőfeszítések részeként.
Az Államügyészség csütörtökön súlyos nemzetbiztonsági bűncselekmények miatt emelt vádat Biari ellen a Lodi Kerületi Bíróságon és Ahmad ellen pedig Beersevai Kerületi Bíróságon.
