Berland rabbit 1,5 hónap börtön után, idő előtt szabadon engedték

0

ujkelet.live

A Suvu Banim szekta vezetőjét, Eliezer Berland rabbit szerdán, csupán másfél hónapot letöltve büntetéséből, szabadon engedték a ramlei Ajalon börtönből rossz egészségi állapota miatt.

Berland októberben kezdte meg börtönbüntetését és eredetileg 2022. április elejéig rács mögött maradt volna.

A börtönben töltött rövid idő alatt letartóztatták, és gyanúsítottként hallgatták ki Nisszim Sitrit és Avi Edri több harminc évvel ezelőtti meggyilkolásával kapcsolatban, de szabadlábra helyezték.

Nisszim Sitrit 17 éves jeruzsálemi lakos 1986-ban tűnt el. Holttestét soha nem találták meg.

A rendőrség szerint a nyomozás során megállapítást nyert, hogy Sitritet a Beit Semes melletti Estaol erdőbe vitték, ahol agyonverték.

A 41 éves, szintén jeruzsálemi Avraham Edri holttestét 1990-ben találták meg a jeruzsálemi Ramot-erdőben. A Kan közszolgálati műsorszolgáltató riportere, Sani Haziza tavalyi nyomozása megállapította, hogy Sitrit eltűnése és Edri meggyilkolása nőkhöz fűződő romantikus kapcsolataikkal függ össze, mely nem tetszett a közösség vallási rendőrségének.

A szabadon bocsátás bejelentését követően Berland követői az Ajalon börtönhöz valamint jeruzsálemi otthonához vonultak.

Az utóbbi időben szinte minden hétvégén sátrat vertek a börtönön kívül, hogy Berland közelében legyenek.

Meir, Nisszim Sitrit testvére és Jichák, Avraham Edri testvére, dühösen reagált Berland kiengedésére.

A gyilkosság egyik gyanúsítottja, Baruch Sarvit elleni vádirat benyújtása előtt, Sitrit szerdán kijelentette: ,,Olyan ország élünk, amely a bűnözők paradicsoma. Fenyegetve érezzük magunkat.”

Körülbelül másfél hónappal ezelőtt, Berland a kihallgatása során találkozott Meir Sitrittel, és azt mondta neki: ,,Sivát ülhetsz, és kaddist mondhatsz. Sajnálom, hogy ezt nem mondtam el 35 évvel ezelőtt.” A rendőrség akkor azt mondta, hogy ő volt aki útnak indította, és utasításokat adott az emberrablóknak és a gyilkosoknak, de nem volt jelen a cselekmények idején.

Tegnap este a Sitrit család ügyvédei sürgős levelet küldtek a belbiztonsági miniszternek és az Börtönszolgálat biztosának, követelve, hogy ne engedjék szabadon Berlandot.

,,Semmiképpen ne engedjék ki, amíg minden kiszabott percet le nem töltött. A tinédzser Nisszim Sitrit vére kiált a sírból, az igazságszolgáltatáshoz és a végrehajtó rendszerhez szólva, hogy végezzék tisztességesen a dolgukat.”

Meir Sitrit szerdán kijelentette, ,,Erre reggel szabadon engednek egy aljas bűnözőt, akinek vér tapad a kezéhez”.

Berland a breszlávi haszid szekta kultikus Suvu Bonim ágának vezetője, mely többször került összeütközésbe a törvénnyel, beleértve tanúk megtámadását is.

Berland 2013-ban elmenekült Izraelből, miután olyan vádak merültek fel vele szemben, hogy szexuálisan bántalmazta több női követőjét.

Három éven át sikerült megúsznia a letartóztatást, majd visszatért Izraelbe, és 2016 novemberében vádalku keretében 18 hónap börtönbüntetésre ítélték, két rendbeli szeméremsértő cselekmény és egy testi sértés miatt. A büntetése beszámították a már leült hét hónapot. Alig öt hónappal később azonban szabadulhatott, részben rossz egészségi állapota miatt.

A rabbit 2020 februárjában tartóztatták le, miután több száz ember feljelentést tett a rendőrségen, mondván, hogy pénzért imákat és pirulákat ajánlott közössége kétségbeesett tagjainak, megígérve a fogyatékkal élők családjainak, hogy szeretteik képesek lesznek járni, és az elítélt bűnözők családjáinak pedig, hogy rokonaik kiszabadulnak a börtönből.

A letartóztatás során Berland otthonában több tucat doboznyi port és tablettát találtak, amelyeket mint „csodaszer” adott a segítségét kérőknek. A laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a csodaszerek valójában vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók és cukorkák, köztük Mentos voltak.

Ítéletének kihirdetésekor a bíró kijelentette, hogy Berland bűncselekményeit „szisztematikusan és kapzsiságból követte el, a panaszosokat a válságos időszakok legnehezebbjében használta ki.”

A rabbit júniusban egy vádalku keretében 18 hónap börtönre ítélték. A büntetésbe beszámították a már letöltött 1 évet.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 16-án Új Kelet Live

Bennett a texasi túszejtésről; Liberman Netanjahu potenciális vádalkujáról; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 16-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 15-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 13-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 12-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 11-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .