Testőrt rendeltek Manszúr Abbász mellé

ujkelet.live

A Kneszet biztonsági főnöke, Juvál Chen csütörtökön testőrt rendelt az iszlamista Ra’am elnöke, Manszúr Abbász mellé, közölte a 12-es csatorna kedden.

,,Nem kellemes érzés megtapasztalni a fenyegetést és a testőrt mellé” – nyilatkozta Abbász a csatornának a bejelentést követően. ,,A Kneszet-gárda körülbelül egy órája tájékoztatott, hogy testőrt kell kihelyezni mellém, és én elfogadtam a kérését, mivel elfogadom a Kneszet minden szakemberének véleményét.”

Abbász, aki júniusban történelmet írt, amikor a Ra’ammal csatlakozott a kormánykoalícióhoz, állítólag azt mondta bizalmasainak, hogy attól tart, hogy szélsőjobboldali zsidók megpróbálhatják megölni, hivatkozva a közelmúltbeli tüntetésekre, ahol „terroristának” nevezték.

„Látni, hogy emberek ezrei azt kiabálják, hogy terrorista vagyok, az annyit jelent, mintha a véremért követelnék” – idézte a szavait a 12-es csatorna riportja pénteken. „Az aggaszt a legjobban, hogy azok, akik a skandálást vezetik, pontosan tudják, ki és mi vagyok, és nem okoz gondot nekik, hogy az életemmel fizessek azért, hogy elérjék politikai céljaikat.”

A jobboldali, centrista és baloldali pártokat is magába foglaló koalícióhoz való csatlakozásával Abbász biztosította azt a kis többséget, amely ahhoz volt szükséges, hogy Benjámin Netanjahut és Likud pártját tizenkét év után kiszorítsák a hatalomból.

A pénteki jelentés szerint maga Abbász nem kérte a biztonsága fokozását, de a párttagok megtették a nevében. Azt állították, hogy csalódottak voltak, amiért nem kaptak választ a Sabak belbiztonsági szolgálattól.

A Sabak azonban közölte, nem kapott semmilyen kérést Abbász biztonságának felülvizsgálatára, és megjegyezte, hogy a törvényhozók védelme a Kneszet-gárda feladata.

,,Szeretnénk tisztázni, hogy ha a Sabak bármilyen hírszerzési értesülést vagy figyelmeztetést kap törvényhozókat célzó fenyegetésekről, azonnal intézkedik” – reagált a 12-es csatorna riportjára a biztonsági szolgálat. 

Az elmúlt hónapokban több koalíciós képviselő biztonságát fokozták, többségük jobboldali képviselő, akiket a baloldallal és a Ra’ammal való összefogás miatt árulással vádoltak.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.