ujkelet.live
A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet pénteken figyelmeztetett Jichák Herzog izraeli elnök arra irányuló terve ellen, hogy az első hanuka gyertyát vasárnap a Hebronban gyújtsa meg.
Több izraeli baloldali csoport is nehezményezte az elnök tervezett látogatását a Pátriárkák sírjához.
A Hamász közleményében kijelentette, hogy „a megszállás teljes felelősséget visel ennek a támadásnak a következményeiért” a szent helyen, mely a muszlimok számára Ibrahimi -mecsetként ismert.
,,Felszólítjuk népünk tömegeit a területen és Hebron városának lakosságát, hogy konfrontálódjanak e provokatív lépés ellen és szálljanak szembe az Ibrahimi mecset elleni támadással” – mondta Hamász.
A terrorszervezet zavargásokra sürgetett Jeruzsálem óvárosában a Templom-hegyen is a Siratófalnál tartott gyertyagyújtási szertartásra válaszul, azt állítva, hogy a helyszín az iszlám tulajdona.
A Béke Most, Törjük Meg a Csendet, a Crime Minister, az Anyák az Erőszak Ellen és más izraeli szervezetek szerint az elnök hebroni látogatása „legitimálja az apartheid rezsimet és a telepesek által elkövetett non-stop erőszakot, amely alatt a város palesztin lakói élnek”.
Azt állították, hogy Herzog hátszelet ad a „zsidó terrortámogatóknak és az ott naponta zajló nagy igazságtalanságnak”.
Herzog irodája szerdán jelentette be az eseményt a Pátriárkák sírjánál. Az elnök a baloldali Munkapárt korábbi vezetője.
Hebron
1929-ben muszlim lázadók megölték a város 67 zsidó lakosát.
Baruch Goldstein amerikai-izraeli orvos, vallási szélsőséges 1994. február 25-én Purimkor katonai egyenruhában belépett az Ibrahimi-mecsetbe, tüzet nyitott és megölt 29 muzulmán hívet és megsebesített másik 125-öt, mielőtt a jelenlévők legyűrték és agyonverték.
Ma a városban a palesztinok az izraeli csapatok által őrzött telepesek közvetlen közelében élnek, és ez a két fél között folyamatos feszültséget szül.
A Hebron-megállapodás két részre osztotta Júdea és Szamária (Ciszjordánia) legnépesebb városát:
H1: a város 80 százalékát foglalja magában, és teljes palesztin ellenőrzés alatt áll.
H2: izraeli katonai ellenőrzés alatt áll, ahol mintegy 1000 zsidó él erősen őrzött körzetekben, 35 000 palesztinnal körülvéve, akiknek mozgása erősen korlátozott.
Bár a mintegy 215 000 palesztin lakost számlaló város nagyrészt a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt áll, a szent hely és a szomszédos területek Izrael felügyelete alá tartoznak.