ujkelet.live
Egy igazságügyi ombudsman csütörtökön azt javasolta, hogy bocsássák el Jichák Joszef szefárd főrabbit az Rabbinikusi Fellebbviteli Bíróságban betöltött pozíciójából, amiért nyilvánosan ellenzi a kásrut és a zsidó betérésre vonatkozó reformokat.
Ha Joszef rabbit nem távolítják el a testületből, Uri Soham ombudsman szerint Matan Kahana vallásügyi miniszternek legalább fontolóra kéne vennie, hogy szigorú megrovásban részesíti a főrabbit.
Matan Kahana vallásügyi miniszter, aki a reform erőfeszítéseket vezeti, azonban támogatta Joszef jogát, hogy szabadon nyilatkozhasson a kérdésben.
,,A rabbik és a spirituális vezetők szólás- és véleménynyilvánítási szabadsága, még ha kormányzati hivatalt is töltenek be, a beléjük vetett közbizalom középpontjában áll” – áll Kahana közleményében.
David Lau rabbi, a Rabbinikusi Bíróság elnöke nyilatkozatában kijelentette, hogy „teljes mértékben elutasítja” Soham következtetéseit.
Sikerrel vette az első akadályt a kormány kásrut reformja
Joszef, aki rabbinikus bíróként szolgál, részt vett egy konferencia szervezésében bírótársai számára, amelyen ő és mások a Kahana által előmozdított reformok ellen emeltek szót. A konferencia után a rabbi nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentette, hogy ,,teljes egészében elutasítja a Vallásügyi Minisztérium veszélyes kezdeményezéseit a kásrut és a judaizmus elpusztítására Izraelben”.
A közlemény nyilvánosságra hozatala után a Reform Mozgalom Izraeli Vallási Akcióközpontja panaszt nyújtott be az ombudsmanhoz, azzal érvelve, hogy a főrabbi és más rabbinikus bírák – akik mindannyian köztisztviselők – vitatott politikai kérdésekben szólaltak fel, megsértve ezzel a pozíciójukra vonatkozó etikai kódexet.
Soham felvette a kapcsolatot Joszef nyilatkozatának aláíróival, akik azt mondták, hogy nem adtak engedélyt aláírásaik közzétételére, és a felelősséget Joszef irodájára hárították. A főrabbi nem volt hajlandó válaszolni az ombudsman kérdéseire.
Az ombudsman rámutatott Joszef korábbi hasonló tetteire is. 2020 elején például a Legfelsőbb Bíróság és a polgári igazságszolgáltatás ellen tett kijelentései miatt részesült megrovásban. Még ugyanebben az évben Soham kérte, hogy hívják össze a rabbinikus bírákat kinevező testületet annak mérlegelésére, hogy Joszef a testületben maradhat-e.