50 százalékkal megemelik a katonák bérét

ujkelet.live

A védelmi és pénzügyminisztérium kedden bejelentette, hogy a jövő évtől 50 százalékkal megemelik a hadköteles katonák fizetését.

„Ma olyan döntést hozunk, amely igazságot szolgáltat a katonai szolgálatot teljesítőknek, nagy lökést adva, melynek jelentősége lesz az Izraeli Védelmi Erők haderejének felépítése és a katonaság folytonossága, mint a nép hadserege szempontjából” – mondta Beni Gantz védelmi miniszter.

A katonák béremelése – több mint öt éve először – 2022 januárjában lépne életbe. Technikailag az izraeli katonák nem kapnak fizetést, hanem „megélhetési költségekre” kapnak pénzt, amely jóval alacsonyabb a minimálbérnél. Ez elsősorban arra szolgál, hogy zsebpénzt biztosítson az eltávon lévő katonának.

Jelenleg négy fizetési szint van a hadseregben: a frontvonalban lévő csapatok kapják a legmagasabb fizetést, havi 2032 sékelt (215 000 Ft), a többi harci egység csapatai 1642 sékelt (174 000 Ft), a harctámogató egységek katonái pedig 1195 sékelt kapnak (126 000 Ft) és az adminisztratív egységek katonái pedig 823 sékelt (87 000 Ft) kapnak.

Az új fizetésemeléssel a fronton lévő csapatok 3048 sékelt (322 000 Ft), a harci egységek 2463 sékelt (260 000 Ft), a harctámogató csapatok 1793 sékelt (190 000 Ft) és az adminisztratív katonák pedig 1235 sékelt (130 000 Ft) kapnak majd minden hónapban. A minimálbér Izraelben jelenleg 5300 sékel (560 000 Ft) havonta.

Az emelés összköltsége 900 millió sékel, amelyet a védelmi és a pénzügyminisztérium költségvetéséből finanszírozzák.

A hadköteles katonák fizetésének kérdése az elmúlt hónapokban előtérbe került a karrier katonák magas nyugdíjának ügyében folytatott vitákat követően.

Naftali Bennett miniszterelnök méltatta a fizetésemelésről szóló döntést, mondván, ez „a legkevesebb, amit tehetünk a minket őrző katonákért”.

Avigdor Liberman külügyminiszter nyilatkozatában kijelentette, hogy a béremelés „a katonai szolgálat megbecsülésének és elismerésének jele”.

„Ez a döntés jól példázza vezetői felelősségünket és kötelezettségünket azokkal szemben, akik tesznek az országért, és változást jelképez a kormány prioritásaiban” – mondta Liberman.

Aviv Kochavi, az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke üdvözölte a döntést, mondván, a fizetésemelés a katonák jobb szolgálati feltételeit biztosító nagyobb erőfeszítés része.

„Ebben a programban, többek között, szerepel a szolgálati feltételek és a magányos katonák és az anyagi segítségre szorulók napi költségeinek pénzügyi támogatási keretének növelése” – mondta Kochavi.

Hozzátette, hogy a katonaság azt is tervezi, hogy bővíti „az egyenruhától az egyetemig” programját, amely egyes szolgálatát teljesítő katonának tandíj segélyt biztosít.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.