ujkelet.live
Orly Markman dandártábornokot nevezték ki az Izraeli Védelmi Erők Fellebbviteli Bíróságának következő elnökévé, amely a Legfelsőbb Bíróság vezetői pozíciójának katonai megfelelője – jelentette be vasárnap a védelmi minisztérium.
Markmant vezérőrnagyi rangra emelik, így ő lesz a harmadik nő a hadsereg történetében, aki ilyen magas rangon szolgál.
Markmant, aki jelenleg a katonai fellebbviteli bíróság alelnökeként dolgozik, a Katonai Bíró-választó Bizottság szemelte ki, amelynek élén Beni Gantz védelmi miniszter áll.
https://twitter.com/yairlapid/status/1462514068636508162?t=28wzYmdR5e4tQILr7UBR0g&s=19
Ő lesz az utóda Doron Pilesz vezérőrnagynak, aki 2016 óta tölti be a posztot.
„Orly lesz a harmadik női vezérőrnagy az Izraeli Védelmi Erőkben, és ez lesz az első alkalom, hogy a vezérkarban két női vezérőrnagy is helyet kap – ez jelentős és fontos eredmény” – mondta Aviv Kochavi, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke a döntés után.
Jifát Tomer-Jerusalmi katonai főtanácsnok volt a második nő, akit vezérőrnagyi rangra emeltek, mintegy 10 évvel azután, hogy az első nő – Orna Barbivay – jelenlegi gazdasági miniszter – vezérőrnagyi rangot kapott.
A védelmi minisztérium közölte, Markman mellett a Katonai Bíró-választási Bizottság Maja Goldschmidt ezredest is jelölte a katonai fellebbviteli bíróságba.
,,Folytatjuk a nők előléptetését az Izraeli Védelmi minden posztjára és minden osztályán – mindenekelőtt azért, mert elsőrendű biztonsági igény van az Izraeli Védelmi Erők minőségének javítására és az azt irányító kiváló minőségű munkaerő-utánpótlás növelésére” – mondta Gantz.
A Katonai Bíró-választási Bizottságot Gantz vezeti, és magas rangú védelmi és jogi tisztségviselőkből áll, köztük Gideon Szá’ár igazságügyi miniszter, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Eszter Hajut, Neal Hendel, a Legfelsőbb Bíróság elnök-helyettese, Aviv Kochavi vezérkari főnök, a Katonai Fellebbviteli Bíróság elnöke Doron Pilesz, az Izraeli Védelmi Erők Állomány Igazgatóságának vezetője, Janiv Asszur, a Katonai Fellebbviteli Bíróság bírója, Noa Zomer ezredes és az Izraeli Ügyvédi Kamara képviselője, Noam Leor.
Markman számos pozíciót töltött be a katonai jogrendszerben, többek között a katonai kerületi bíróságok elnökeként. A Tel Avivi Egyetemen szerzett jogi mesterfokozatot.
Kochavi márciusban bejelentette arra irányuló tervét, hogy az elkövetkező öt évben a vezető női tisztek számát 50 százalékkal növeljék.
,,Intézkednünk kell, hogy az elkövetkező öt évben 50% -kal növeljük a vezető női tisztek számát, és hogy növeljük a technológiai és kibernetikai szerepeket betöltő nők számát” – mondta Kochavi márciusban, a nemzetközi nőnap ünnepén.