Megérkezett Izraelbe az első szállítmány a Pfizer kisgyerekeknek szánt vakcinájából

ujkelet.live

A vártnál egy héttel később, szombaton délelőtt landolt Izraelben az első szállítmány a Pfizer kisgyerekeknek szánt vakcinájából.

A mintegy egymillió oltás Lipcséből érkezett.

https://twitter.com/kann_news/status/1461964196954923012?t=7VXF-T8_iM0aLyAHPa–pA&s=19

A szállítmány Izrael központi elosztópontjára, Modiinba kerül, ahonnan majd szétosztják az oltóközpontokban országszerte.

Izrael kedden indítja a kampányt az 5-11 év közötti gyermekek beoltására. A kisgyerekek is két adag vakcinát fognak kapni.

Az egészségügyi illetékesek vasárnap egyeztetnek arról, hogy mennyi idő teljen el a két oltás között, valamint a koronavírusból felépült gyermekek oltási javaslatairól.

A Pfizer-BioNTech gyerekeknek szánt vakcinája, amely a felnőtt adag egyharmada, eltérő csomagolású, az összekeverés elkerülése érdekében.

Naftali Bennett miniszterelnök pénteken „teljes átláthatóságot” ígért a gyermekek beoltása ügyében.

„Tudom, van némi érzékenység ebben az ügyben. Nagyon sokan vannak, akik félnek beoltani a gyerekeket, és nem feltétlenül ‘oltásellenesek’ vagy olyanok, akik beveszik az összeesküvés-elméleteket” – írta Bennett egy Facebook-bejegyzésben.

„A válaszom ezekre az aggályokra: teljes átláthatóság”.

„Minden tudományos információt fel fogunk fedni előttetek, szülők előtt – és a döntés a tiétek lesz” – tette hozzá Bennett, megjegyezve, hogy ő is beoltatja a kisfiát.

Az R-szám, amely azt méri, hogy átlagosan hány embert fertőz meg egy vírushordozó, pénteken több hét után ismét elérte az 1-et. Amikor az R értéke 0,8 vagy alacsonyabb, a morbiditás csökkenését jelzi.

Az egészségügyi minisztérium reméli, hogy az 5-11 év közötti gyermekek beoltására irányuló kampány megállítja a hirtelen növekedést, és arra ösztönözheti a 670 000 be nem oltott felnőttet, hogy fontolóra vegyék az oltás felvételét.

Az Egészségügyi Minisztérium főigazgatója, Nachman Ás professzor közölte, hogy az emelkedés ,,okok kombinációjára” vezethető vissza: azok, akik még nem vették fel az emlékeztető oltást, és az oltás hatékonyságának időbeli csökkenése, az irányelvek laza betartása a lakosság részéről, a tél beköszöntével a belső terekre való átállás, valamint a vírus terjedése a gyermekek körében.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.