Megtörte a csendet a török belügyminiszter a letartóztatott izraeli pár ügyében

1

ujkelet.live

Míg a török kormány továbbra is fenntartja a bizonytalanságot a kémkedés gyanújával letartóztatott izraeli párral kapcsolatban, Süleyman Soylu török belügyminiszter kedden elsőként adott hivatalos magyarázatot arra, hogy miért tartóztatták le a modi’ini Natali és Mordi Oknint.

A mongóliai belügyminiszterrel folytatott találkozóján Soilo miniszter utalt az ügyre, és kijelentette, hogy a helyi ügyészség azt gyanítja, hogy a házaspár bűncselekményt követett el, ,,amit katonai és politikai kémkedésnek lehetne nevezni”,mondta az izraeli 12-es csatorna fordítása szerint. ,,Miközben fotózgattak, lefotózták Erdogan rezidenciáját is. Nemcsak képeket készítettek róla, hanem rá is fókuszáltak és megjelölték… Természetesen az incidens részleteit továbbították az ügyészségnek, amely összegyűjti és értékeli a bizonyítékokat. Az ügy folytatása – a bíróságtól függ.”

Izrael határozottan és hivatalosan visszautasította azt az állítást, hogy Okninék izraeli kémek.

Ma este a pár ügyvédje, Nir Jaszlovitzh várhatóan találkozik Natali Okninnal, miután tegnap este találkozott Mordival.

,,Mellőzve a túlzott drámaiságot, a találkozó túl sok könnyet eredményezett mindkettőnk részéről” – áll Jaszlovitzh közleményében. „Biztosítottam, hogy hazahozom, és ezt szeretném teljesíteni… Igyekeztem reményt és hitet adni neki”.

Oknint spártai körülmények között tartják fogva, és elkülönítve tartják a többi fogolytól, beleértve a feleségét is, mondta az ügyvéd, hozzávetéve, hogy utánanéz, lehet-e tenni valamit a körülmények javítása érdekében.

,,Megerősíthetem, hogy a körülmények, amelyekben van, nem könnyűek. Nagyon meghatotta, hogy látott valakit, aki beszél héberül” – mondta az ügyvéd.

Mindeközben az Oknin család kampányt indított az őrizetbe vett házaspár törökországi jogi képviseletének finanszírozására.

Az izraeli külügyminisztérium főigazgatója, Alon Uspiz és Jáir Lapid külügyminiszter hétfőn úgy döntött, hogy Isztambulba küldi a külügyminisztérium konzuli osztályának vezetőjét, Rina Dzserasszit a törökországi diplomáciai állomány megerősítésére és a konzuli ügyek előmozdítására az izraeli házaspár letartóztatásával kapcsolatban, közölte a Walla híroldal.

A védelmi csapat pedig megkezdte a fellebbezés előkészítését a bíróság azon határozata ellen, hogy a házaspárt a tárgyalás megkezdéséig őrizetbe tartják.

Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap a heti kormányülés megnyitóján foglalkozott a kémkedés vádjával Törökországban letartóztatott izraeli házaspár helyzetéről.

,,Először is az Oknin házaspár törökországi letartóztatását szeretném kommentálni. A külügyminiszter és én, valamint további tisztviselők ezzel foglalkoztunk a hétvégén. Két ártatlan civilről van szó, akik tévedésből egy komplex helyzetbe kerültek. Tegnap beszéltem a családdal, és mindent megteszünk a probléma megoldása érdekében. Kértem a családot, hogy legyenek erősek, a nagy nehézség ellenére. Veletek vagyunk. Ezen túlmenően jelenleg nem volna helyes belemenni további részletekbe” – mondta Bennett.

A pár fogvatartását 20 nappal meghosszabbították pénteken.

A döntés meglepte az izraeli tisztségviselőket, akik azt feltételezték, hogy a bíróság a pénteki tárgyaláson elrendeli azonnali kitoloncolásukat az országból.

A házaspár az izraeli Eggednél buszsofőr.

A török hatóságok azért vették őrizetbe őket, mert lefényképezték Recep Tayyip Erdogan elnök isztambuli palotáját és a képet megosztották a család Whatsapp csoportjában. A pár és családjuk kitart amellett, hogy nem tudták, hogy ez illegális.

A török ügyészek pénteken azt mondták a bíróságnak, hogy a házaspárt kémkedéssel gyanúsítják, és azt állították, hogy nemcsak Erdogan palotáját fényképezték le, hanem a szomszédos biztonsági ellenőrző pontokat és kamerákat is majd elküldték a képeket egy harmadik félnek.

A török média szerint a pár „politikai és katonai kémkedés” vádjával szembesülhet.

Vasárnapi tv-riportok szerint az izraeli tisztviselők úgy vélik, hogy az elkövetkező 48 óra kritikus lesz, és ha nem sikerül megoldani a krízist, Okninék évekig őrizetbe maradhatnak Törökországban.

A vasárnapi jelentések szerint a diplomáciai erőfeszítéseket jelenleg visszafogják annak reményében, hogy ne okozzanak olyan eszkalációt, amelynek megoldása sokkal bonyolultabbá válhat. A hatóságok abban reménykednek, hogy Törökország csendben kiutasítja a házaspárt, és ezzel véget vet az incidensnek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az Ankara és Jeruzsálem között régóta fennálló feszültségek miatt a két kormánynak nincs nagykövete egymás országában.

Szokatlan lépésként Jichák Herzog elnök és Jáir Lapid külügyminiszter a hétvégén kiadott egy nyilatkozatot, amelyben hivatalosan kijelentették, hogy a házaspár egyetlen izraeli biztonsági ügynökségnek sem dolgozik. Lapid közölte, hogy kapcsolatban áll a családdal, és minisztériuma sürgős kérést nyújtott be a házaspár meglátogatására.

A török hatóságok hétfő délután hagyták jóvá Izrael kérését.

Az események láncolatát vizsgáló állami tisztviselőknek a hétvégén nehezen sikerült megfejteni, hogy a letartóztatást török nemzeti érdekek motiválták-e. A török tisztviselők nem követeltek semmit a pár szabadon bocsátásáért, és a letartóztatást sem arra használták, hogy nyomást gyakoroljanak Izraelre. Ezenkívül Törökország alig adott tájékoztatást a letartóztatás meghosszabbításáról szóló határozathoz vezető vizsgálat eredményeiről.

Izraeli források azt is gyanítják, hogy a letartóztatás oka az, hogy a török biztonsági intézmény egyre gyanakvóbb az izraeli kémkedés miatt, miután a múlt hónapban elfogtak tizenöt állítólagos Moszad-ügynököt, akik több mint egy évig dolgoztak az országban öt különböző sejtben.

,,Természetes, hogy minden olyan panasz, amely Erdogan elleni török földön történő kémkedés gyanújával kapcsolatos, intenzív nyomozáshoz vezet. Itt azonban két szerencsétlen turista pechjéről van szó, akik olyan helyszínt fényképeztek le, amelyről nem tudták, hogy tilos. Mivel a nyomozás bizalmas, nehéz megtudni, hogy mivel járt, és miért nem utasították el még a vádakat” – mondta egy izraeli tisztviselő.

A Walla szerint magas rangú izraeli tisztviselők megjegyezték, hogy az izraeli pár ügyében a pénteki bírósági tárgyaláson nem a török rendőrség képviselői kérték az őrizet meghosszabbítását. Szerintük a kérés más török biztonsági tisztviselőktől érkezett. Ez pedig annak a jele lehet, hogy politikai indíttatás áll az őrizet meghosszabbítása mögött.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 27-én Új Kelet Live

Megrongálták egy rabbi sírját Bnei Brakban; Black Friday Izraelben; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 27-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 25-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 24-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 23-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 22-én

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .