A hétvégi tűzesetek közül kettőt szándékos gyújtogatás okozta

ujkelet.live

Idén az esős évszak beköszöntével átlagosnál magasabb hőmérséklet mellett kevés csapadék esett.

A meleg és száraz időjárás miatt szombaton erdőtüzek törtek ki országszerte, a lángok lakott területek közelébe értek és több tucat családot kellett evakuálni otthonaikból. A hatóságok és a tűzoltók által végzett kezdeti vizsgálat eredményei szerint legalább két hatalmas erdőtüzet szándékosan okoztak.

A gyanús tüzek az észak-izraeli Gitá és a közép-izraeli Zeitan közelében, a Ben Gurion nemzetközi repülőtér mellett ütöttek ki. A nap folyamán mindkét közösség néhány lakóját ideiglenesen evakuálták, Gitán hat lakást rongáltak meg a lángok. Személyi sérülésről egyik tűzesetben sem érkezett jelentés.

Országszerte a több mint 200 tűz oltásához a tűzoltó repülők mintegy 100 bevetést hajtottak végre, és mintegy 34 500 liter tűzgátlót használtak fel, míg többszáz család evakuálására került sor – közölte az izraeli tűzoltó- és mentőszolgálat szóvivője.

,,Egyes területeken gyújtogatásra utaló jeleket találtak” – áll a hatóság közleményében, további részleteket azonban nem hoztak nyilvánosságra.

A hivatalos összesítés szerint szombaton 12 és 16 óra között összesen 212 tűz keletkezett nyílt területen, a szélsőséges időjárási körülmények között. A legnagyobb tüzeket sikerült megfékezni, és szombat estétől már nem jelentettek veszélyt a lakosságra.

A tüzek akkor keletkeztek, amikor számos nemzeti parkot bezártak a túrázók előtt a hétvégén a hatalmas erdőtüzektől való félelem miatt.

A Természetvédelmi és Parkvédelmi Hatóság pénteken bejelentette, hogy a Kármel-erdő (a Me’arot folyó rezervátumának kivételével) valamint a Júdeai-hegység és Sfela-régió összes túraútvonalát lezárták. A galileai Amud-patak rezervátumot is bezárták, és a part-menti ösvényeken is tilos a kirándulás.

Szombaton a hatósági tisztviselők arra utaltak, hogy a Tel Dan természetvédelmi területet is bezárásra kerül, illetve a Galileai-tengernél számos strandot lezártak a nagy szél miatt.

A vasárnapig érvényben lévő lezárásokra azért került sor, mert hétvégén országszerte különösen meleg és száraz hőhullám érte el az országot, ezenkívül szombat délután sűrű homokvihar borította be az ország egyes részeit, csökkentve a látótávolságot.

A hét elején bevezetett országos tűzgyújtási tilalom november 30-ig marad érvényben.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“A hétvégi tűzesetek közül kettőt szándékos gyújtogatás okozta” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.