Bennett szerint a koalíció nem tart ki a rotáció megvalósításáig

0
Naftali Bennett miniszterelnök (jobbról) és Jáir Lapid külügyminiszter a Kneszet rendkívüli ülésén, Jichák Rabin megölésének 26. évfordulóján fotó: Twitter-videó képernyő fotó

ujkelet.live

Egy közelmúltbeli privát beszélgetés során Naftali Bennett miniszterelnök állítólag azt mondta, hogy nem fűz nagy reményeket ahhoz, hogy a jelenlegi hatalommegosztó kormány kihúzza 2023 augusztusáig, amikor Jáir Lapid külügyminiszterre kerülne a sor a miniszterelnöki poszton a rotációs megállapodás részeként.

„Becslésem szerint a rotáció nem fog megtörténni” – idézte a 12-es csatorna riportja Bennettet. „A költségvetés elfogadása és a hatalomváltás ideje között jelentős az esélye annak, hogy különböző okok miatt feloszlik a kormány.”

A csatorna szerint Bennett az elmúlt hónapban, egy zárt ülésen tette a megjegyzéseket.

A jelentésre reagálva Bennett irodája jelezte, hogy ez egy értékelés volt, és hangsúlyozta, hogy Bennett „teljes mértékben tiszteletben fogja tartani a rotációs megállapodást, amint azt kezdetektől fogva mondja.”

,,A Jáir Lapid rotációs miniszterelnökkel és külügyminiszterrel fennálló partnerség a kölcsönös bizalmon és méltányosságon alapul” – folytatja a nyilatkozat. „A kormány stabilitását garantáló költségvetés elfogadása előtt előre láthatóan riportok jelennek meg különféle időkből származó idézetekről, amelyek csak becslésként hangzottak el.”

,,A költségvetés át fog menni, és a partnerség pedig folytatódik.”

Bennett emellett Twitteren „kiváló külügyminiszternek” nevezte Lapidot, és üdvözölte partnerségüket, mondván, hogy Izrael legkiválóbb diplomatája „óriási erőfeszítéseket” tesz a koalíció stabilitásának megőrzése érdekében.

„A legutóbbi jelentések nem tükrözik az álláspontomat, és határozottan nem a megállapodás iránti elkötelezettségemet. Kezet fogtunk” – írta Bennett.

Lapid Twitteren közölte, hogy csütörtök este beszélt Bennettel, és elutasította az „átlátszó erőfeszítéseket” a megosztásukra.

„Nem fog megtörténni. A miniszterelnöknek és nekem is egy célunk van: elfogadni a költségvetést és megerősíteni a kormányt” – írta Lapid.

A politikai paletta minden szegmensét egyesítő Naftali Bennett vezette új kormány minimális többséggel készül a költségvetés elfogadtatására.

A koalíciónak november 14-ig kell jóváhagynia a költségvetést, különben a Kneszet automatikusan feloszlik és új választásokat írnak ki, 2019 áprilisa óta az ötödiket.

Amennyiben mégis sikerül megszavaztatni a plénum előtt is novemberben, pontosan az ellentmondásos koalíció instabilitása fogja lehetővé tenni, az olyan évek óta halogatott különféle gazdasági reformok sikeres beiktatását, mint a kasrut-rendszer és a mezőgazdaság átfogó reformja, az egyszer használatos műanyag háztartási eszközök illetve a cukrozott italok megemelt adói, valamint a zsidó állam importpolitikájának jelentős változtatásai.

Lapid

A 12-es csatorna szerdán közzétett egy kiszivárogtatott felvételt, amely Ajelet Sajed, a kormányzó Jamina belügyminisztere és Naftali Bennett miniszterelnök közeli politikai szövetségesének monológjáról szól. A felvételek szerint Saked éppen Jáir Lapid és Beni Gantz alkalmatlanságáról győzködi beszélgető partnerét [-it], miközben kétségbevonja a Bennett és Lapid között létrejött miniszterelnöki rotációs megállapodás másfél év múlva esedékes tiszteletben tartását.

A kiszivárogtatott felvételek szerint Saked azontúl, hogy megvádolta Lapidot a miniszterelnök Jordániával és az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatainak zavarásával, Gantznak is beolvasott, aki szerinte „még Lapidnál is rosszabb”.

Lapid, Bennett és Saked elutasította a szerdai kiszivárogtatást, melyet a többpárti koalíció szabotálása érdekében tett erőfeszítés részének nyilvánítottak, a költségvetés elfogadása előtt.

Bár Saked nem részletezte, a 12-es csatorna csütörtök este azt állította, azonosította azt a három esetet, amikor Bennettnek kellett közbelépni Lapid húzásai miatt.

Az első állítólag az volt, amikor Lapid egy júliusi telefonhívás során megígérte Antony Blinken amerikai külügyminiszternek, hogy „nem lesz meglepetés” Irán nukleáris programjával kapcsolatban, ez a kötelezettségvállalás látszólag megfosztja Izrael egyoldalú fellépését veszély esetén.

A tévériport szerint Bennett kénytelen volt tisztázni az amerikaiakkal, hogy az elkötelezettség csak diplomáciai lépésekre vonatkozik, és Izrael fenntartja a jogot, hogy szükség szerint katonai lépéseket tegyen.

A második incidens akkor történt, amikor Lapid állítólag azt mondta Blinkennek, hogy Izrael ellenállása az Egyesült Államok jeruzsálemi konzulátusának újranyitásával szemben a koalíció megőrzését célzó átmeneti politikai kérdés, ami miatt az amerikaiak azt hitték, hogy jóváhagyásra kerül, ha a koalíció stabil lesz, hivatkozott a 12-es csatorna több kormányminiszterre.

Bennett azonban kénytelen volt tisztázni Joe Biden amerikai elnökkel, hogy Izrael ellenállása a lépést illetően mélyen ideológiai, és Izrael a költségvetés elfogadása után sem hajlandó jóváhagyni.

A harmadik incidens a Jordániához fűződő kapcsolatokat érintette. Állítólag az Ajman Szafadi jordán külügyminiszterrel tartott találkozón Lapid jóváhagyta, hogy a jordán királyi család Koránjának másolatát elhelyezzék a Templom-hegyen lévő Al-Aksza mecsetben.

A jelentés szerint Lapid anélkül tett ígéretet, hogy tudatosult volna benne, hogy egy ilyen lépésnek „széleskörű diplomáciai és szimbolikus következményei lesznek”.

A jelentés szerint Bennettnek egy későbbi találkozón II. Abdullah jordán királlyal tisztáznia kellett, hogy ez a lépés nem fog megtörténni.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .