Elhárult a fő akadály a Ra’am részéről, hogy megszavazza a költségvetést

ujkelet.live

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szombat esti riportja arról számolt be, hogy a Manszúr Abbász iszlamista Ra’am pártja és Naftali Bennett miniszterelnök koalíciója között az elmúlt hetekben tapasztalt nézeteltérések után elhárult a fő akadály, amely lehetővé teszi Abbászék számára, hogy támogassák a költségvetést.

,,A költségvetésről szóló szavazásunk fő akadálya megoldódott, és jelentős előrelépés tapasztalható a Belügyminisztériummal és Ajelet Sakeddel [belügyminiszter, Jamina]” – nyilatkozta egy vezető pártforrás a Kannak.

Az akadályt az arab hatóságok költségvetésének biztosítása okozta.

,,A költségvetést nem a zsidó hatoságoktól fogják átirányítani az arabokhoz” – mondta a forrás -, ,,hanem a párt által megszerzett külső költségvetésből. Ellenezzük, hogy a szegény települések költségvetését szegényebb településekre irányítsák át, inkább arra törekszünk, hogy mindenki egyformán részesüljön a költségvetésből.”

A forrás metjegyezte, hogy néhány „kis” vita még van, de a fő akadályt elhárították.

Vasárnap kerül szavazásra a Ra’am áramtörvénye a Jogalkotási Ügyek Miniszteri Bizottságában, ugyanaz a törvény, amely zavart okozott a koalícióban. A bizottság várhatóan jóváhagyja a törvényt.

A politikai paletta minden szegmensét egyesítő Naftali Bennett vezette új kormány ellentmondásos összetételét figyelembe véve, nem fogja megkönnyíteni a költségvetés elfogadtatását.

A koalíciónak november 14-ig kell jóváhagynia a költségvetést, különben a Kneszet automatikusan feloszlik és új választásokat írnak ki, 2019 áprilisa óta az ötödiket.

Amennyiben mégis sikerül megszavaztatni a plénum előtt is novemberben, pontosan az ellentmondásos koalíció instabilitása fogja lehetővé tenni, az olyan évek óta halogatott különféle gazdasági reformok sikeres beiktatását, mint a kasrut-rendszer és a mezőgazdaság átfogó reformja, az egyszer használatos műanyag háztartási eszközök illetve a cukrozott italok megemelt adói, valamint a zsidó állam importpolitikájának jelentős változtatásai.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.