Izrael új építkezéseket készül jőváhagyni Júdea és Szamáriában

ujkelet.live

A Júdea és Szamária polgári közigazgatásának tervezőbizottsága csütörtökön bejelentette, hogy jóvá fogja hagyni a 4400 új lakás építésére vonatkozó tervet.

Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése óta ez az első alkalom, hogy telepeken történő építkezéseket engedélyeznek.

A jövő héten jóváhagyásra kerülő építkezési tervek a meglévő telepeken belülre vonatkoznak Júdea és Szamária egész területén.

3100 lakóegységet a zsidó telepeken míg 1300-at a palesztinok számára engedélyeznek.

A telepes mozgalom illetékesei azt követelték a Miniszterelnöki Hivataltól, hogy hívja össze a tervezési bizottságot az építkezések jóváhagyására, miután augusztus óta nem került sor ülésre.

Az előző kormány, Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök vezetésével kötelezettséget vállalt a telepesek felé, hogy a tervezési bizottság háromhavonta összeül az építési tervek előterjesztésére.

A folyamatban lévő kezdeményezés 900 egységgel bővíti a lakóegységeket a telepesek és 350-el a palesztinok számára, mindezek a tervezés különböző szakaszaiban.

A C terület, ahol az építkezésket jóváhagyják, Júdea és Szamária 60%-át teszi ki, mely teljes izraeli irányítás alatt áll.

A koalíciós baloldali Meretz képviselője, Mose Raz szerint a döntés, hogy több egységet építenek a zsidó telepeken, sérti az izraeli érdekeket. ,,A döntést nem a teljes kormány hozta meg” – mondta Raz. ,,Ez veszélyezteti a jövőbeni esélyeket a föld minden lakójának biztonságos jövőjére”.

A Walla híroldal szerint a Biden-kormány zárt ajtók mögött arra sürgette az izraeli kormányt, hogy korlátozza a telepes tevékenységét. Az izraeli döntés valószínűleg feszültséget fog okozni, és arra késztetheti az Egyesült Államokat, hogy a nyilvános kritikát fogalmazzon meg a kérdésben.

A nemzetközi közösség többsége illegálisnak tekinti a Judea és Szamáriában lévő telepeket, a palesztinok pedig azzal érvelnek, hogy Izrael egyre több földterületet követel, amely jövőbeli államuk részét kellene képeznie.

A vallásos-cionista Naftali Bennett izraeli miniszterelnök augusztusi washingtoni látogatása előtt 2000 új lakóegység engedélyezését az izraeli telepeken és körülbelül 1000 új lakást a palesztin falvakban, kívánt előmozdítani.

Azonban a védelmi minisztérium egyik osztályán sztrájkra került sor, és a lépés elhalasztásra került.

Biden azt mondta Bennettnek a Fehér Házban tartott augusztus 27-i találkozójukon elvárja Izraeltől, hogy önmérsékletet tanúsítson a telepek kérdésében, Bennett pedig azt válaszolta, hogy Izrael csak a „természetes növekedésből” eredő igények szerint fog építkezni.

Sokkal egyszerűbb lett volna az új egységek jóváhagyása, mielőtt Biden kifejezetten nyomást gyakorolt Bennettre a kérdésben.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️Ebben az epizódban az izraeli légi piac legfrissebb fejleményeitől kezdve a floridai merényletterven át a legújabb belpolitikai botrányokig elemzzük a legfontosabb híreket.Az epizód témái:Újabb szereplő a Tel-Aviv–New York vonalon: Az Israir megkapta a végleges FAA-engedélyt az USA-ból. Hogyan alakul át az izraeli légi piac a nemzetközi légitársaságok kiesése és a United, a Delta, valamint az American Airlines döntései árnyékában?A háború lélektani nyomai a gyerekeken: A Walla friss felmérése rávilágít, hogy a szülők csaknem 90%-a szerint a februárban kirobbant iráni háború és az iskolabezárások komolyan megviselték a fiatalokat. Miért elégedetlenek a szülők az Oktatási Minisztérium válságkezelésével?Jonathan Pollard visszatér: A 30 évet ült volt kém elindul a Kneszet-választásokon. Milyen céllal lépett szövetségre Sharren Haskel pártjával, és mit jelent ez a „Harmadik blokk” számára?Iráni merényletkísérlet Jair Netanjahu ellen: Kiderült, hogy a miniszterelnök Miami közelében élő fiát teheráni ügynökök tartották megfigyelés alatt. Milyen részleteket derített ki az amerikai és az izraeli hírszerzés?Fegyveres testőrök a tel-avivi tengerparton: Ismét vihart kavartak a Netanjahu védelmét ellátó Sabak 730-as egységének biztonsági intézkedései. Vajon indokolt keménység vagy túlzó erődemonstráció történt?
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.