ujkelet.live
Naftali Bennett miniszterelnök pénteken visszavágott Benjamin Netanjahu ellenzéki vezetőnek, mondván, hogy utóbbi aláássa kormánya legitimitását, miután nem vett tudomást jelenlétéről egy előző napi eseményen, amikor felszólalt a Sabak (Sin Bét) leköszönő igazgatója, Nadav Argamant búcsúztatóján.
A Walla híroldal az eseményen jelen lévő két forrást idézve arról számolt be, hogy csütörtök este, a média előtt zárt és a szervezet tel-avivi központjában tartott ceremónián, amikor Netanjahura került a sor a köszöntésre, a volt miniszterelnök Jichák Herzog elnökhöz, Beni Gantz védelmi miniszterhez, Argaman leköszönő belbiztonsági főnökhöz és utódjához, Ronen Barhoz fordult – de nem vett tudomást Bennett jelenlétéről a vezető tisztségviselők felsorolásakor. Az egyik forrás szerint miután Netanjahu mellőzte Bennettet, a tömegből bekiabáltak: ,,Elnézést, van egy miniszterelnök is itt.” A beszólás után Netanjahu azt mondta: ,,Igaz, száz százalékig, a miniszterelnök is”.
A helyszínen jelen lévő források a Ynetnek azt nyilatkozták, hogy Netanjahu a beszéd után is folytatta a miniszterelnök mellőzését. ,,Netanjahu államellenes és Trumpista módon viselkedett”-mondta az eseményen jelen lévő magas rangú kormánytisztviselő. ,,Kicsinyesnek bizonyult, micsoda szégyen. Kár, hogy a Sabak színpadot adott Netanjahunak… Ez az esemény nem volt rendjén és az állami szabályok megsértésre kerültek.”
Bennett a maga részéről nem hagyta ki beszédében az ellenzéki vezető nevét.
Netanjahuhoz közeli források azt állították, hogy a miniszterelnök figyelmen hagyása a beszédben válaszul szolgált a Bennett beszédében elhangzott szurkálásra.
,,Amikor Bennett politikai szurkálásokkal él egy állami szertartáson, amely Netanjahu volt miniszterelnököt célozza, később ne jöjjön államférfiúság hiányával kapcsolatos vádakkal” – nyilatkozta egy Netanjahuhoz közeli forrás a Wallanak.
Bennett Argamanhoz intézett búcsúbeszédében azt mondta: ,,A ‘mi’ érájában vagyunk, nem pedig az ‘én’-ben”, amit Netanjahut célzó csipkelődésnek értelmeztek.
Az új igazgató, Ronen Bar az eseményen kijelentette: ,,Koalíció, ellenzék. A demokrácia erődjében, a Sabak udvarában nincs politika”, ami tapsot váltott ki a jelenlévők részéről.
Bennett irodájának egyik tisztviselője azt mondta a Ynet híroldalnak, hogy Bennett a különböző biztonsági ágak közötti együttműködésre utalt. Ez a sor azonban nem szerepelt beszédének hivatalos átiratában, amelyet a médiának továbbítottak.
Péntek délután közzétett Facebook-bejegyzésében Bennett a következőt írta:
„Sajnálatos volt számomra a zűrzavar egy ilyen méltóságteljes és megindító eseményen. Nem én voltam az egyetlen, aki kényelmetlenül fészkelődött a székében”.
,,Remélem, az ellenzék vezetője megérti, hogy a politikai nézeteltérések természetes dolgok” – tette hozzá Bennett. „A nézeteltérések az élet részei. De Izrael kormányának legitimitását aláásni veszélyes”.
Bennett csütörtökön dicsérte Argamant, amiért vezetése alatt elmélyítette az együttműködést a Sabak, az Izraeli Védelmi Erők, a Moszad és a rendőrség között.
,,A szervezetekben, amelyek mindegyikének megvan a maga erkölcse, csak nemrég láthattuk, hogy ezzel az integrált menedzsmenttel el lehet fogni a megszökött foglyokat. De számtalan akcióban, kevesebb egóval, kevesebb területi játékkal. Mert amikor együtt dolgozol, amikor információkat osztasz meg és felosztod a zónákat, amikor a célt tartod a szemed előtt – elképesztő eredményeket érsz el. A ‘mi’ érájában vagyunk, nem pedig az ‘én’-ben. Egy fókuszált ütés mindig hatékonyabb lesz, mint öt különálló.”
“Bennett visszavágott Netanjahunak a mellőzésért” bejegyzéshez egy hozzászólás