Bennett: Örülök, hogy vannak ultraortodoxok, de korlátoznunk kell politikai befolyásukat

ujkelet.live

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök kedden az ultraortodoxok politikai befolyás korlátozására szólított Izraelben, míg az izraeli baloldalt az ország politikai párbeszédének fontos részének nevezte.

Bennett a The Jerusalem Post 10. éves konferenciáján felszólalva elmondta, hogy az izraeli társadalom három széles politikai erőből vagy „vektorból” áll, és mindháromnak fontos szerepe van a zsidó államban.

„Valódi párbeszédre van szükség. Nemcsak beszélni, hanem egy újszerű dologként Izraelben: hallgatni.”

„Izraelben alapvetően három politikai vektor létezik: a nemzeti erő, amelyet én abszolút jobboldalinak neveznék; a globalista-humanista szemlélet, amelyet alapvetően baloldalnak neveznék, és a vallásos: haredi és ortodox. A gyakorlatban mindhárom vektorra szükségünk van” – hozzátéve, hogy szerinte a haredi politikai hatalmat csökkenteni kell.

„Zsidó állam vagyunk, és örülök, hogy vannak ultraortodoxok, de korlátoznunk kell a politikai befolyásukat” – folytatta Bennett. „És nem szeretnék egy baloldali nélkül Izraelt. Nyilvánvalóan sok kérdésben más véleményem van, de szeretem ezt az ellentétet, mert ezt meg tudjuk vitatni.”

,,A lényeg tehát az, hogy ez nem csak egy kompromisszum, melyben ha az egyik irányba mozdulunk, a másik fél veszít. Arról van szó, hogy megtaláljuk a megfelelő pontot ezen erők között. Büszke vagyok arra, hogy egy olyan kormányt vezethetek, mely eljutott oda.”

Az ultraortodox pártok, melyek 2013 után ismét kimaradtak a koalícióból elítélték Bennett szavait.

,,A hat mandátumú, illegitim miniszterelnök, aki minden közvélemény-kutatásban a kiesés szélén van, és csak önmagát képviseli, korlátozni akarja az egymillió embert képviselő ultraortodoxok befolyását” – írta Arje Deri, a szefárd ultraortodox Sasz elnöke Twitteren. ,,Bennett, minden átverés véget ér egyszer. Eljön a nap, amikor kormányt alakítanak, amely képviseli a nép akaratát, beleértve az ultraortodox nyilvánosságot is, amely 16 mandátumot kapott a legutóbbi választásokon.”

Jáákov Litzman, az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora párt képviselője szintén nem rejtette véka alá kritikáját.

„Amikor Bennett arról beszél, hogy korlátozni kell az ultraortodox befolyást, elfelejti, mennyit használt fel belőle politikai szükségleteihez és a múltban képviselt nyilvánossága számára. Akkoriban, a nem túl távoli múltban, amikor ‘ultraortodox befolyásra’ volt szüksége, tudta, hogyan kérjen segítséget.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.