A Munkapárt korábbi képviselője szerint Simon Peresz szexuálisan zaklatta a 80-as években

0
Simon Peresz miniszterelnök és Joszi Beilin kabinettitkár egy kabinetülésen Jeruzsálemben fotó: GPO

ujkelet.live

A haaretzes Gidi Weitznek adott interjújában a 81 éves Colette Avital, aki hosszú kormányzati karrierje során nagykövetként és a Munkapárt képviselőjeként is szolgált, azt állította, hogy Simon Peresz két alkalommal próbált nem kívánt szexuális kapcsolatot kezdeményezni vele.

Avital felidézte, hogy a nyolcvanas évek elején vacsora meghívót kapott Peresz párizsi szállodájába, amikor az akkori ellenzéki vezető az izraeli diplomáciai misszió részeként a városba látogatott. Amikor Avital megérkezett, közölték vele, hogy ,,biztonsági okokból” a találkozóra a Peresz szobájában kerül sor. A szobába belépve Peresz ,,pizsamában” várta.

Az ágy felé lökte, mire ő ellenállt, és zaklatottan távozott. „Beletelt pár másodpercbe” – emlékezett vissza. Ezt követően azt mondta Peresz tanácsadójának, Joszi Beilinnek, hogy amikor a főnöke legközelebb Párizsba érkezik, „nem maradok egyedül vele”.

Avital szerint Beilin nem volt megdöbbenve, amikor ezt közölte vele.

„Póker arcot vágott. Megértette”.

1984 -ben, három Párizsban töltött év után, Avital visszatért Izraelbe, miután Peresz és a Likud vezetője, Jichák Samir megállapodást kötött egy rotációs egységkormány létrehozásáról. Pozícióra jelentkezett az új kormányban, de azt mondták neki, hogy neme gátat szab az elörejutásának.

Az egyik találkozón, miután Peresz elutasította a kiemelt pozícióra irányuló kérelmét, az új miniszterelnök ,,az ajtóhoz nyomott, és megpróbált megcsókolni” – emlékezett vissza. Avital eltolta magától, és elhagyta a szobát, „a lábaim remegtek, amikor távoztam, visszataszító volt.”

Arra a kérdésre, hogy miért volt kész arra, hogy Peresszel dolgozzon, amikor miniszterelnök lett, Avital azt mondta: „Nem gondoltam volna, hogy újra megpróbálja. Akkoriban csodáltam őt, gondolkodása, tehetsége és kreativitása miatt. Számomra ő volt a nyitott és komoly izraeli államférfi mintája.”

Azt is megjegyezte, hogy szorosan együttműködött Peresszel, mielőtt miniszterelnök lett, és ,,nem próbálkozott a Párizsban történtek után. Nem gondoltam, hogy újból megtörténik.”

Avital azért nem beszélt erről senkinek, „mert kinevettek volna…. ezek voltak a normák akkoriban.”

Az interjúban Avital felidézte a felettesei által elkövetett egyéb állítólagos szexuális zaklatási eseteket is, miközben a Külügyminisztériumban dolgozott, és cáfolta a régóta terjedő pletykákat, miszerint közte és Peresz között romantikus viszony volt.

„A legjobban az zavart, hogy – ne adj isten – azt hiszik, hogy a lekötelezettje vagyok, hogy ő az én pártfogóm, és hogy miatta lépek előre az életben” – mondta.

Peresz, aki később Izrael elnökeként szolgált, 2016-ban halt meg, 93 éves korában.

Beilin, aki később Peresz alatt titkárként szolgált, és igazságügyi miniszter volt, egyelőre nem reagált az állításokra.

A Peresz család vagy az alapítvány szintén nem nyilatkozott a vádakkal kapcsolatban.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .