Riport: A Moszad elrabolt egy iráni tábornokot, hogy információt szerezzen Ron Arad navigátorról

ujkelet.live

Az izraeli Moszad kémszolgálat múlt hónapban végzett művelete során elrabolt egy iráni tábornokot, hogy új információkat szerezzen az izraeli légierő eltűnt navigátoráról, Ron Aradról, állította a londoni székhelyű Rai al-Youm arab lap.

A jelentés szerint a tábornokot Szíriából egy afrikai országba vitték, kihallgatták, majd szabadon engedték.

Valószínűsíthető, hogy az irániak nyomon követték a műveletet, miután megtörtént, és rájöttek, hol és hogyan hajtották végre, közölte a riport, megjegyezve, hogy az izraelieket célzó ciprusi merényletkísérlet, amelyért Izrael Iránt tette felelőssé, megtorlás lehet a Moszad-akcióért.

Riport: Az iráni merényletkísérletet Cipruson bosszúnak szánták

Míg a szaúdi média beszámolója szerint a Moszad DNS-mintákat vett egy holttestből a libanoni Nabi Chit faluban annak megállapítására, hogy Aradé-e.

Az Al-Arábia azt állította, hogy Izrael a művelet során kétszer is operatív tevékenységet végzett Libanonban és Szíriában.

Bennett miniszterelnök hétfőn, a Kneszet téli ülésszakának megnyitóján elárulta, hogy a Moszad ügynökei a múlt hónapban részt vettek ,,egy bátor küldetésben, hogy új információkat gyűjtsenek az eltűnt Ron Arad navigátorról”.

,,Egy összetett, széles körű művelet volt. Ez minden, amit erről most mondani lehet” – mondta Bennett. ,,Újabb erőfeszítéseket tettünk az úton, hogy megértsük, mi történt Ronnal”.

A miniszterelnök köszönetet mondott a Moszad embereinek, ígéretet téve, hogy „továbbra is intézkedni fogunk, hogy fiaink hazatérjen, bárhol is legyenek.”

A 12-es csatorna esti riportja viszont közzétette a Moszad vezetője, David Barnea zárt ajtók mögött elhangzott beszédét, melyen azt mondta a küldetésről, hogy ,,Bátor és összetett művelet volt – de kudarcot vallott.”

Kedden viszont már arról számolt be a csatorna, hogy Barnea kérte Bennettet, hogy tárja fel a műveletet, és hogy „a dicséret és elismerés a Moszad áldozatáért, hogy hazahozza Aradot és más foglyokat és bevetés közben eltűnteket, fontos volt a szervezet tagjai számára a katonák dicsérete mellett.” A csatorna szerint Barnea levelet küldött a szolgálat tagjainak, nagy sikerként ábrázolva a műveletet.

A Miniszterelnöki Hivatal hétfő este reagált a kritikákra, amiért Bennett nyilvánosságra hozta a titkos akciót.

,,A Ron Araddal kapcsolatos hírszerzési kampány sikeres művelet volt, amelyet kivételes operatív célok teljesítésével hajtottak végre”.

A Miniszterelnöki Hivatal szerint ,,érdemes volt eljuttatni az információkat a Kneszet tagjaihoz és a nagyközönséghez, kifejezve a nagy erőfeszítést és elkötelezettséget, hogy hazahozzuk fiainkat, miután az ellenség elfogta őket. Minden egyéb információterjesztés hazugság.”

Az izraeli légierő 2018 októberében két korábban nem publikált fotót tett közzé Ron Arad navigátorról a katonai szolgálata alatt, pontosan 32 évvel azután, hogy eltűnt Libanon felett.

Egyikük Aradot mutatja repülőruhájában, míg a másik civil öltözékben ábrázolja a barátai mellett.

A navigátor 1986. október 16-án tűnt el, miután ő és Jisáj Aviram pilóta katapultált repülőjükből Dél-Libanon felett.

Aviramot nem sokkal később kimentették, de Aradot nem találták meg. Izrael úgy véli, hogy a síita Amál mozgalom elfogta, majd Libanonból Iránba vihették, majd vissza.

Fogsága első két évében több életjel is érkezett róla, köztük fényképek és levelek, de az utolsót 1988. május 5-én küldték.

Nem tudni, mi történt vele ezután.

Egy 2004-es katonai bizottság megállapította, hogy Arad az 1990-es években halt meg, miután súlyos betegsége alatt megtagadták tőle az orvosi ellátást, és a Beka-völgyben temették el.

2006-ban a Hezbollah vezetője, Hasszán Naszralla azt mondta, a csoport úgy véli, Arad meghalt, és temetkezési helye ismeretlen; 2008-ban Gerhard Konrad német tárgyaló azt mondta Izraelnek, hogy a Hezbollah szerint Arad 1988-ban halt meg egy szökési kísérlet közben.

Ennek ellenére Izrael vezetése 2009-ben azt mondta, hogy azzal a feltételezéssel dolgoznak, hogy Arad életben van.

2016-ban a Moszad kémügynökség és az Izraeli Védelmi Erők Katonai Hírszerzési Igazgatóságának közös jelentése arra a következtetésre jutott, hogy Arad valószínűleg 1988-ban már halott volt, korábban, mint hitték.

Az információk nagy része titokban van, mivel Izrael minden biztonsági ága továbbra is próbálja megoldani Arad sorsának rejtélyét.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

Mai adásunkban rendkívüli és megdöbbentő izraeli eseteket hoztunk el nektek, amelyek hűen tükrözik a helyi mindennapok és a jogrendszer aktuális feszültségeit. Szó lesz a biztonsági erőkön belüli súlyos bűnügyről, egy katonatiszt vitatott börtönbüntetéséről, a tüntetők közé hajtó futballedző ítéletéről, és egy olyan északi autópályás hajszáról, amely megdöntötte az abszolút gyorshajtási rekordot Izraelben. Végezetül pedig egy kis gasztronómia.Köszönjük, hogy velünk tartasz ezen a héten is! Ha tetszett az epizód, kövesd a csatornánkat itt, a Spotify-on, és nyomj egy ötcsillagos értékelést, hogy még több hallgatóhoz eljussanak az izraeli hírek!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast

Riport: A Moszad elrabolt egy iráni tábornokot, hogy információt szerezzen Ron Arad navigátorról” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.