Irán ENSZ-nagykövete szerint Bennett Teheránnal foglalkozó beszéde ,,tele volt hazugsággal”

0

ujkelet.live

Irán ENSZ-nagykövete, Madzsid Takht Ravanchi tagadta, hogy országa atombombára törekszik, és Naftali Bennett izraeli miniszterelnök beszéde véleménye szerint ,,tele volt hazugsággal”.

,,Irán-fóbia tombol az ENSZ-ben. Az izraeli rezsim miniszterelnökének beszéde Iránról tele volt hazugsággal. Ez a rezsim nincs abban a helyzetben, hogy megvitassa békés nukleáris programunkat, amikor több száz nukleáris robbanófeje van,” írta az iráni ENSZ-követ hétfőn Twitteren.

A nagykövet szerint Bennett Palesztinával kapcsolatos hallgatása annak a jele, hogy továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ,,a palesztinokat meg kell fosztani a jogaiktól”.

Naftali Bennett miniszterelnök hétfőn az ENSZ Közgyűlése előtt felszólalva az új izraeli kormányra, a koronavírus jelentette kihívásokra valamint Iránra helyezte a hangsúlyt, a palesztinokról azonban nem ejtett szót.

„Miközben Izrael jóra törekszik, egy pillanatra sem téveszthetjük szem elől azt, ami a szomszédságunkban történik” – mondta a miniszterelnök. ,,Izraelt szó szerint a Hezbollah, a síita milíciák, a Palesztin Iszlám Dzsihád és a Hamász veszi körül. A határainkon”.

„Ezek a terrorcsoportok uralni akarják a Közel-Keletet, és radikális iszlámot terjesztenek szerte a világon. Mi a közös bennük? Mindannyian el akarják pusztítani az országomat, és mindegyikőjük mögött Irán áll. A finanszírozást Irántól kapják, a kiképzést Irántól kapják és a fegyvereiket szintén Irántól kapják.”

,,Irán nagy célja kristálytiszta mindenki számára, aki hajlandó kinyitni a szemét: Irán uralni akarja a térséget – és ezt egy nukleáris ernyő alatt teszi.”

Bennett szerint minden hely, amelyet Irán megpróbált átvenni, „szétesett”, példaként említve Libanont, Irakot, Szíriát, Jement és Gázát.

,,A Mídász érintéshez hasonlóan az iráni rezsimnek Mulla-érintése van. Minden hely, amelyet Irán megérint-elbukik”.

Bennett beszélt továbbá az új katonai fenyegetésről, amit Irán jelent.

„Éppen ebben az évben Irán új, halálos terrorista egységet állított működésbe – halálos fegyverekkel felfegyverzett gyilkos drónokat, amelyek bárhol, bármikor bevethetők. Azt tervezik, hogy ezzel a halálos erővel terítik be a Közel-Kelet égboltját.”

„Irán már használta ezeket a halálos, Sahíd 136 nevű drónokat Szaúd-Arábia, amerikai célpontok Irakban és tengeri polgári hajók megtámadására, megölve egy britet és egy románt.”

„Irán azt tervezi, hogy Jemenben, Irakban, Szíriában és Libanonban felfegyverzi meghatalmazottjait ezekkel a halálos drónokkal.”

Miután elítélte Ebrahim Raiszi új iráni elnököt, amiért tömeges kivégzéseket rendelt el és saját népének legyilkolását sütemény fogyasztásával ünnepelte, Bennett figyelmeztetett az Iszlám Köztársaság által jelentett nukleáris veszélyre, és megfogadta, hogy Izrael nem fogja hagyni, hogy Teherán atomfegyvert szerezzen.

„Az elmúlt években Irán jelentős ugrást tett előre… nukleáris fegyverprogramja elért egy kritikus pontra” – mondta. „Minden vörös vonalat átléptek. Ellenőrzések – figyelmen kívül hagyva. Minden vágyálom – hamisnak bizonyult.”

„Irán megsérti a NAÜ védintézkedési megállapodásait – és megússza. Zaklatják az ellenőröket és szabotálják a nyomozást – és megússzák. 60 százalékos mértékben dúsítják az uránt, ami egy lépésnyire van a fegyver minőségű anyagoktól-és megússzák.“

„Azokat a bizonyítékokat, amelyek egyértelműen bizonyítják Irán atomfegyverrel kapcsolatos szándékait Turkuzadban, Teheránban és Marivanban – figyelmen kívül hagyják.”

„Irán nukleáris programja döntő pillanathoz érkezett, és a türelmünk is. A szavak nem akadályozzák meg a centrifugák forgását. Vannak a világon olyanok, akik úgy tűnik, elkerülhetetlen valóságnak tekintik Irán atomfegyverekre való törekvését, vagy éppen belefáradtak erről hallani.”

„Izraelnek nincs ilyen kiváltsága. Nem fogunk elfáradni. Nem fogjuk hagyni Iránnak, hogy atomfegyvert szerezzen” – figyelmeztetett Bennett, hozzátéve, hogy„ Irán sokkal gyengébb, sokkal sebezhetőbb, mint amilyennek látszik”, de pont, hogy ezt elfedje, még vakmerőbb.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 14-én Új Kelet Live

Télen is marad a maszkviselés; Szmotrich és az izraeli arabok; Szíria; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 14-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 13-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 12-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 11-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 10-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .