Gantz reagált Mahmúd Abbász ultimátumára

0
Beni Gantz védelmi miniszter a Sajetet 13 haditengerészeti kommandós egység bázisán 2021. január 5. Foró: Twitter videó képernyőfotó

ujkelet.live

Beni Gantz védelmi miniszter szombat este kijelentette, hogy Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnökének követelése, hogy Izrael egy éven belül vonuljon vissza az 1967-es határokhoz, „magas fa, amelyről nehéz lesz lemászni”.

Elsőként reagálva a kormányból Abbász ultimátumára Gantz, aki a múlt hónapban találkozott a palesztin vezetővel, egyfelől méltatta Abbász diplomáciai állásfoglalását, másrészt elítélte a zsidó államot célzó fenyegetését.

,,Az a tény, hogy továbbra is politikai megoldást szorgalmaz, jó, de ultimátumot adott, és felmászott egy magas fára, amelyről nehéz lesz lemászni” – mondta Gantz a 13-as csatornának nyilatkozva.

,,Fontos megjegyezni egy dolgot – senki sem megy sehova” – mondta a védelmi miniszter. „Fontos felismerni ezt és azt, hogy a valóság kezelésének egyetlen módja a biztonság fejlesztése, a gazdaság fejlesztése és a Palesztin Hatóság kormányzásának megerősítése.”

Az Abbásszal való újbóli találkozás lehetőségével kapcsolatban azt mondta, hogy ,,a találkozóm vele biztonsági célokat szolgált, a helyszíni stabilitás biztosítása érdekében, és szükség esetén megismétlem”.

Abbász pénteken az ENSZ Közgyűlésen levetített beszédében figyelmeztetett, hogy a Palesztin Hatóság visszavonja az 1967-es határok elismerését, és a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordul, ha Izrael egy éven belül nem vonul ki Júdea és Szamáriából, a Gázai övezetből és Kelet-Jeruzsálemből.

,,Ez az igazság pillanata a megszálló hatalommal [Izrael]. Válaszút előtt állunk. Elegünk van. Ez a helyzet tarthatatlan, és népünk sem bírja tovább” – mondta a palesztin elnök. ,,Az izraeli megszállás és a telepesek agresszív politikájának és gyakorlatának, valamint általában a cionista narratívának az ellenzése nem uszítás vagy antiszemitizmus, hanem kötelessége a világ minden szabad férfijének és nőjének.”

Abbász kijelentette, hogy kész ,,egész évben dolgozni a határok kijelölésén és minden végső státuszkérdés megoldásán a nemzetközi kvartett égisze alatt és az Egyesült Nemzetek határozataival összhangban. Ha ezt nem sikerül elérni, miért kéne fenntartani Izrael elismerését az 1967-es határokon? Miért kéne fenntartani?”

Beszédében megköszönte a nemzetközi közösség támogatását, de azzal érvelt, hogy ,,kézzelfogható lépéseket kell tenni a remény újjáélesztése érdekében, és véget kell vetni földünk izraeli megszállásának”, miután kijelentette, hogy Izrael ,,apartheidet és etnikai tisztogatást” folytat a palesztinokon.

„Népünk nem adja meg magát a megszállás valóságának, valamint annak törvénytelen politikájának és gyakorlatának. Ők folytatni fogják az igazságos küzdelmet, hogy érvényesítsék önrendelkezési jogukat, és vannak lehetőségek, köztük a visszatérés az 1947-ben elfogadott 181 (II) sz. határozat partíciós tervén alapuló megoldáshoz, amely Palesztina Államnak adja a föld 44%-át, megduplázva az 1967-es határokon biztosított területet.”

Abbász megerősítette, hogy a palesztinok „a Nemzetközi Bírósághoz fordulnak, mint legfőbb nemzetközi bírósági szerv, a legalitás kérdésében a palesztin állam földjének megszállásával kapcsolatban.”

,,Újra és újra kitártuk kezünket a békéért, és még mindig nem találunk olyan partnert Izraelben, aki hisz és elfogadja a kétállami-megoldást”-tette hozzá az elnök.

Abbász figyelmeztette a nemzet közösséget, hogy „a nemzetközi jogon és az ENSZ állásfoglalásain alapuló kétállami-megoldás aláásása megnyitja az utat más alternatívák előtt, amelyeket a valóság kényszerít ránk államunk izraeli megszállásának folytatása következtében.”

A Nakba azaz katasztrófa 73. évfordulója kapcsán az elnök kijelentette: „A palesztin nép több mint felét kiűzték a földjéről és megfosztották vagyonától. Magam, a családom és még sokan mások birtokában vagyunk a földünkön elkövetett tényeknek. Ezeket a tetteket az Egyesült Nemzetek nyilvántartásában rögzítették.”

Abbász sérelmezte, hogy az ENSZ szervezetei elmulasztották felelősségre vonni Izraelt és nem szankcionálják a nemzetközi jog megsértése miatt, ,,ami lehetővé teszi Izraelnek, amely demokratikus államnak vallja magát, hogy törvény felett álló államként járjon el”.

Ígéretet tett arra, hogy továbbra is törekedni fog az izraeli börtönökben lévő összes palesztin fogoly kiszabadítására.

„Itt tisztelgek a foglyok hősies kiállása mellett. Ha a megszállás véget ér, akkor többé nem lesz fogolykérdés.”

„Ismételten hangsúlyozom, hogy a palesztin nép megvédi létezését és identitását, és nem hódol be, nem adja meg magát, nem távozik, és a földjén marad, megvédve földjét, megvédve sorsát és folytatva nagy útját, hogy véget vessen a megszállásnak Palesztina állam és fővárosa Kelet-Jeruzsálem földjén.”

Naftali Bennett miniszterelnök múlt hónapban a The New York Times-nak azt nyilatkozta a Palesztin Hatósággal folytatott béketárgyalások ügyében, hogy a belátható jövőben nem lesz megoldás a palesztinokkal való konfliktusra, részben azért, mert a palesztin vezetés töredezett és iránytvesztett.

„Ez a kormány egy olyan kormány, amely drámai áttörést hoz a gazdaságban. Nem a 130 éves konfliktus megoldásával fog hírnevet szerezni itt Izraelben ”- mondta Bennett.

,,Ez a kormány nem fog annektálni és nem fot létrehozni egy palesztin államot, ezt mindenki tudja. Én minden izraeli miniszterelnöke vagyok, és amit most teszek az az, hogy megtalálom a középutat – hogyan tudunk összpontosítani arra, amiben egyetértünk” – tette hozzá.

A miniszterelnök továbbá kijelentette, hogy a Gázai-blokád mindaddig fennmarad, amíg a Hamász terrorszervezet folytatja a felfegyverkezést és rakétákat lő Izraelre.

Bennett azt is közölte, hogy kormánya bővíteni fogja a Júdea és Szamáriában már meglévő közösségeket, a természetes növekedés jegyében.

Bennett többször kritizálta Abbász azon politikáját, hogy fizetést és egyéb juttatásokat biztosít a bebörtönzött arab terroristáknak és az izraeliek elleni támadások során megölt terroristák családjainak, valamint a Palesztin Hatóság azon kísérleteit, hogy eljárást indítson az izraeli katonák ellen a Nemzetközi Büntetőbíróságon.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 20-án Új Kelet Live

Kochavi tollat ragadott; 102-re emelkedett az arab közösségben dúló erőszak áldozatainak száma; Bennett meghívót kapott; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 20-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 19-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 18-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 17-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 16-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .