Gantz: Nem lesznek telep kiürítések Júdea és Szamáriában

ujkelet.live

Beni Gantz védelmi miniszter az amerikai Foreign Policy magazinnak adott interjújában, amelyben az iráni nukleáris fenyegetésre és a tárgyalásokra való visszatérésre összpontosított, a Palesztin Hatósággal kötött békemegállapodás kilátásairól is ejtett pár szót.

Gantz szerint nem fognak kiüríteni zsidó közösségeket Júdeában és Szamáriában, de elismerte, hogy ,,két politikai entitásra lesz szükségünk”.

A védelmi miniszter kijelentette, hogy bár a biztonsági együttműködés Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével ,,rendkívül fontos”, Abbász ,,még mindig az 1967-es vonalakról álmodik – ez nem fog megtörténni. Be kell látnia, hogy maradunk. … Nem bontunk le telepeket.”

Az Izrael és Gáza közötti újabb háború kilátásaira vonatkozó kérdésre Gantz azt válaszolta, reméli, hogy az új kormány erőteljesebb katonai válasza a területről érkező támadásokra, nagyobb gazdasági segítséggel párosulva, csökkenti a Hamász terrorszervet vezetője, Jachía Szinwar harci kedvét.

,,Szinwar is nyomás alatt áll, 2 millió [gázai] lakos van a fején” – mondta Gantz. „Kissé el van telve magától, annál ami indokolt lenne szerintem. Ha ez nem elég neki, akkor bekeményítünk.”

Irán

Gantz kijelentette, hogy kész elfogadni egy olyan forgatókönyvet, amelyben az USA új nukleáris megállapodásról tárgyal Iránnal.

,,A jelenlegi amerikai megközelítést, amely az iráni nukleáris programot ismét visszahelyezi a dobozba, elfogadnám” – mondta Gantz a Biden-kormány 2015-ös nukleáris megállapodás célját leíró retorikát alkalmazva.

Riport: Biden megújította az Izrael titkos nukleáris programjára vonatkozó stratégiai megállapodásokat

A védelmi miniszter azt is világossá tette, hogy egy „életképes, USA által vezetett B-tervet” is látni akar, amely jelentős politikai, diplomáciai és gazdasági nyomást foglal magában Teherán ellen, az Egyesült Államok, Európa, Oroszország és Kína közös erőfeszítéseivel, valamint hiteles katonai fenyegetést, ha a bécsi tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között a megállapodáshoz való visszatérésről nem hoznak eredményt.

,,Iránnak tartania kell attól, hogy az USA és partnerei komolyan gondolják” – tette hozzá.

Gantz azt is jelezte az interjúban, hogy Izraelnek megvan a maga „C-terve”, amely katonai akcióval jár.

„Ha eljön a cselekvés ideje, lépünk” – mondta Gantz. „Nem vagyunk Amerika, de megvannak a képességeink.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️Ebben az epizódban az izraeli légi piac legfrissebb fejleményeitől kezdve a floridai merényletterven át a legújabb belpolitikai botrányokig elemzzük a legfontosabb híreket.Az epizód témái:Újabb szereplő a Tel-Aviv–New York vonalon: Az Israir megkapta a végleges FAA-engedélyt az USA-ból. Hogyan alakul át az izraeli légi piac a nemzetközi légitársaságok kiesése és a United, a Delta, valamint az American Airlines döntései árnyékában?A háború lélektani nyomai a gyerekeken: A Walla friss felmérése rávilágít, hogy a szülők csaknem 90%-a szerint a februárban kirobbant iráni háború és az iskolabezárások komolyan megviselték a fiatalokat. Miért elégedetlenek a szülők az Oktatási Minisztérium válságkezelésével?Jonathan Pollard visszatér: A 30 évet ült volt kém elindul a Kneszet-választásokon. Milyen céllal lépett szövetségre Sharren Haskel pártjával, és mit jelent ez a „Harmadik blokk” számára?Iráni merényletkísérlet Jair Netanjahu ellen: Kiderült, hogy a miniszterelnök Miami közelében élő fiát teheráni ügynökök tartották megfigyelés alatt. Milyen részleteket derített ki az amerikai és az izraeli hírszerzés?Fegyveres testőrök a tel-avivi tengerparton: Ismét vihart kavartak a Netanjahu védelmét ellátó Sabak 730-as egységének biztonsági intézkedései. Vajon indokolt keménység vagy túlzó erődemonstráció történt?
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.