Gantz leleplezte a bázist, ahol Irán terrorista operatívokat képez ki a dróntámadásokhoz

ujkelet.live

Beni Gantz védelmi miniszter vasárnap, egy terrorizmus elleni konferencián a herzliyai Reichman Egyetemen nyilvánosságra hozta annak a bázisnak a nevét, ahol az Iszlám Köztársaság kiképzi terrorista operatívjait a drónok kezelésére.

,,Az iráni Iszfahan városától északra található ‘Kasan’-bázisról van szó” – mondta Ganz.

,,Az egyik legjelentősebb eszköz, amelyet Irán kifejlesztett, a pilóta nélküli repülőgép-rendszere” – mondta Gantz. ,,Egy pontos, halálos rendszer, amely több ezer kilométert képes megtenni. Az irániak gyártják és exportálják őket meghatalmazottjaiknak”, akik Iránnal koordinálnak.

,,Jemeni, iraki, szíriai és libanoni terroristák kapnak kiképzést az iráni gyártmányú drónok működtetésére az Iszfahántól északra fekvő Kasan-bázison. Kasan a térség iráni légiterror exportrendszerének sarokköve.”

Gantz megjegyezte, hogy ,,a közelmúltban az irániak megkezdték a drónok gyártásához szükséges ismeretek átadását a Gázai övezetet uraló Hamász és Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezeteknek”.

A védelmi miniszter továbbá azonnali szankciókra szólított Iránnal szemben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség múlt heti jelentése nyomán, amely szerint Teherán megnégyszerezte a 60 százalékosra dúsított uránkészletét május óta.

,,Irán nem tartja tiszteletben az általa aláírt megállapodásokat, és nincs okunk azt hinni, hogy tiszteletben tartja a jövőben aláírandó megállapodásokat. Eljött a tettek ideje” – mondta, utalva a 2015-ös nukleáris egyezményre, amely megtiltotta Teheránnak a 3,5%-ot meghaladó urándúsítást.

,,Felszólítok minden olyan országot, amely jelenleg részt vesz a nukleáris megállapodásban, hogy alkalmazzák az egyezményben szereplő folyamatos szankciókat” – mondta Gantz, utalva a gazdasági szankciókra, amelyeket a megállapodás aláírói – Kína, Franciaország, Németország, Oroszország, az Egyesült Királyság – életbe léptethet az egyezmény egyértelmű megsértése esetén.

Peking és Moszkva ellenállására hivatkozva az ilyen intézkedésekkel kapcsolatban Gantz kijelentette, „Itt az ideje, hogy minden világhatalom, beleértve Oroszországot és Kínát is, csatlakozzon a globális stabilitás megőrzéséért folytatott küzdelemhez.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Gantz leleplezte a bázist, ahol Irán terrorista operatívokat képez ki a dróntámadásokhoz” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.