Hamis negatív teszttel több tucat fertőzött zarándok érkezett haza Umánból

0

ujkelet.live

Hamisított negatív teszteredményeknek köszönhetően és koronavírussal fertőzötten érkezett haza, a két napos zsidó újévre Ukrajnába utazó umáni zarándokok egy csoportja.

A Ynet izraeli hírportál a Határ- és Bevándorlásügyi Hatóság közleményére hivatkozva arról számolt be, hogy az egyik Kijevből induló izraeli járatra 13 fertőzött utas szállt fel hamis tesztet felmutatva, de útközben lebuktak. Az utasokat a repülőgépen elkülönítették a többiektől, majd itthon a rendőrök azonnal kihallgatták őket.

A rendőrség által azonosított, hamis tesztekkel hazaérkező, fertőzött ultraortodox zarándokokat először mentőkben szállították otthonukba a kötelező karantén letöltésére, és majd később fogják őket büntetőeljárás alá vonni.

Az egészségügyi hatóságok attól tartanak, hogy az eredményes vakcina-kampány és a célirányos korlátozásoknak köszönhetően az elmúlt napokban már érezhetően kedvezően alakuló negyedik hullám visszaszorítására irányuló erőfeszítéseket lenullázva, a zarándokok között akár több száz fertőzött is lehet, akik visszaérkezve az országba újabb fertőzésláncot indíthatnak el.

Naftali Bennett miniszterelnök kijelentette, hogy a hatóságok nem fognak kivételezni senkivel és büntetőeljárás alá fogják vonni azokat, akik saját és mások életét kockáztatják illetve további intézkedések megfontolása is folyamatban van.

,,Az izraeli kormány nagyon komolyan veszi azokat a betegeket, akik dokumentumok meghamisításával, csalással lépnek be Izraelbe, és szándékosan terjesztik a betegségeket, ami felelőtlen cselekedet a köz békéjének kárára” – áll a Miniszterelnöki Hivatal közleményében.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy minden olyan személyt, aki COVID-19 vírussal fertőzött, és hamis papírokkal érkezik Umánból, teljes körű büntetőeljárás alá vonják, beleértve a csalás, hamisítás és betegség szándékos terjesztésére vonatkozó vádemelést – áll a nyilatkozatban, hozzátéve, hogy az említett egyéneket az otthoni karanténba való utaztatás során a mentők vagy más szállításra vonatkozó szolgáltatások ellenértékének kifizetésre kötelezik.

Az elkülönítést a rendőrség fogja érvényesíteni és azokat, akiket otthon nem tudják megfelelően elkülöníteni az állam által működtetett karanténszállodák egyikébe fogják beutalni.

Az említett büntetőjogi felelősségre vonás mellett, a karantén megszegőit börtönbüntetésre is ítélhetik – figyelmeztetett a Miniszterelnöki Hivatal, megjegyezve, fontolóra veszik olyan különleges szabályok alkalmazását, amelyek előírják, hogy az Umánból visszatérő fertőzött személyek az eredetileg kötelező tíz nap helyett két hétre kerüljenek karanténba.

Annak érdekében, hogy a lehető legtöbb fertőzöttet kiszűrjék még a járatokra való felszállás előtt, a Miniszterelnöki Hivatal és a Külügyminisztérium égisze alatt a Magen David Adom mentőszolgálat létrehozott egy tesztállomást a helyszínen – Umánban, amely 15 000 tesztet képes feldolgozni és fél órán belül eredményt ad.

Az MDA azonban arról számolt be, hogy a terv nem igazán vált be, ugyanis mindössze alig kétezer utast tudtak tesztelni, mivel a zarándokok többsége inkább a helyi [hamis] tesztelési forrásokat használta. A sürgősségi állomáson vett minták között a pozitív arány 13 százalék feletti volt, ami több mint két és félszerese az izraeli lakosságon belül mért jelenlegi aránynak.

A 12-es csatorna riportjában megkérdezett izraeli tisztviselők úgy vélik, hogy az ultraortodox utasok kifejezetten a helyi ukrán tesztközpontokat részesítették előnyben, mert az eredményeket rajtuk keresztül könnyebb volt hamisítani.

A helyszínen tartózkodó zarándokokat Whatsapp üzenetekkel ostromolták hamisan vádolva az MDA dolgozóit majd a helyi létesítményekhez irányítva a hazautazókat.

Az üzenetekben olyan hamis állítások szerepeltek, mint az MDA célja 3000 ál-fertőzött prezentálása és ennek érdekében új típusú tesztet alkalmaznak, amelyek pozitív teszteredményt fognak mutatni, holott akiket röviddel később teszteltek negatív eredményt kaptak.

Az MDA közleményében tiltakozott a hazugságok ellen, kijelentve, nem áll érdekében hamis eredmények kiadása.

Az előző években mintegy 30 000 zarándok, elsősorban Izraelből gyűlt össze a zsidó újévre az ukrajnai Umánban, a breszlávi Náchmán rabbi (1772-1810), a haszidizmus alapítójának temetkezési helyén.

Idén az elírások szerint kötelező lett volna a helyszínen a maszkviselés és az összejöveteleken a társadalmi távolságtartásra vonatkozó szabályok betartása, de helyi sajtóértesülések szerint mindez elmaradt. Az izraeli 12-es csatornának nyilatkozó egyik zarándok sajnálattal közölte:

,,Megpróbáltuk. Nem mondhatom, hogy sikerült, de megpróbáltuk.”

Szalman Zarka, izraeli koronavírus-biztos és Eli Bean, az MDA vezetője együtt érkeztek Umánba, hogy felügyeljék az intézkedések betartását, de a riportban közölt felvételen látható, amint a zarándokok zaklatják a korona-biztost a vallásos rendezvény megfigyelése miatt.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én Új Kelet Live

Bennett találkozott Mengisztu családjával; Ás professzor a koronavírusról; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 13-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 12-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 11-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 9-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .