Mától minden 12 év fölötti izraeli számára elérhető a harmadik oltás

0

ujkelet.live

Nachman Ás professzor, az Egészségügyi Minisztérium főigazgatója vasárnap bejelentette, hogy a COVID-19 emlékeztető oltásokat minden vakcinára jogosult izraeli állampolgár felveheti.

„Mától a harmadik adag oltás mindenki számára elérhető” – mondta Ás egy sajtótájékoztatón.

Az emlékeztető oltást 12 éves és idősebb személyek vehetik fel, feltéve, hogy eltelt öt hónap a második adag beadása óta.

A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 5951706 polgár kapta meg legalább az első adagot a vakcinából, míg 5468809 már megkapta mindkettőt. A harmadik emlékeztető oltást eddig több mint 2 millió izraeli vette fel.

A beoltottak az alacsony fertőzési rátájú országokból hazaérkezve hét nap karantén helyett 24 órára vagy a negatív koronavírus-teszt eredmény kézhez vételéig kell elszigetelve maradniuk (amelyik hamarabb bekövetkezik). Továbbá a vakcina és a zöld igazolvány érvényessége 6 hónapra szól (a második vagy a harmadik oltás után).

Akik a második oltás után 6 hónappal nem veszik fel a harmadik adagot, nem lesznek jogosultak zöld igazolványra.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én Új Kelet Live

Bennett találkozott Mengisztu családjával; Ás professzor a koronavírusról; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 13-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 12-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 11-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 9-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .