Biden Bennett társaságában: Ha nem működik a diplomácia Iránnal, más opciókat is fontolóra veszünk

1

ujkelet.live

Ismét kisebb késéssel, de péntek délelőtt sor került a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnök és Naftali Bennett izraeli miniszterelnök első találkozójára.

Az eseményt eredetileg csütörtökre ütemezték be, azonban az afganisztáni támadások, mely 13 amerikai katona és több mint 170 afgán halálát eredményezte, felborították az elnök menetrendjét, köztük a Bennettel való találkozót.

Az izraeli miniszterelnök látogatását két naposra tervezték, de az események fényében a szombat kimenetele után indul vissza Izraelbe. Bennett vallásos zsidó, aki tartja a sábátot.

Bennett irodájának csütörtök éjszakai közleménye szerint Biden felhívta az izraeli miniszterelnököt, és ,,megköszönte neki, hogy megértette a találkozójuk időpontjában bekövetkezett változást, figyelembe véve az afganisztáni eseményeket”. Bennett a beszélgetés során részvétét közvetítette az amerikai népnek.

A kabuli támadás új helyzet elé állította mind Bident, mind Bennettet, aki többek között Irán regionális dominanciájára és atomfegyver iránti törekvésének megakadályozására irányuló izraeli terveket, az Egyesült Államok Izraelnek nyújtott katonai segélyét, illetve az amerikai vízummentességi programba való belépést akarta megbeszélni első fehér házi látogatása során.

Bennett megérkezik a Fehér Házba:

A miniszterelnök érkezése után négyszemközt tárgyalt Bidennel. Az ülésre eredetileg az Ovális Irodában került volna sor, de Biden áthelyezte az elnöki privát étkezőbe, ahol vendégül látta egy kávéra a miniszterelnököt. A 25 percesre tervezett ülés végül mintegy 50 percig tartott.

A megbeszélést közös sajtótájékoztató követte.

Biden beszédét az afganisztáni helyzettel kezdte, megemlékezve a támadásban megölt amerikai katonákról, és hangsúlyozta, hogy az afganisztáni küldetést teljesíteni fogják.

Majd Bennetthez fordulva rámutatt, hogy az izraeli miniszterelnök országa valaha volt legsokszínűbb kormányát vezeti.

,,Nagyszerű, hogy itt van a miniszterelnök. Közeli barátokká váltunk. Ő vezeti az izraeli történelem legszínesebb kormányát”.

A biztonsági ügyek kapcsán megjegyezte, hogy az Egyesült Államok felfogja tölteni a Vaskupola rakétavédelmi rendszert.

Az Izrael számára legfontosabb témát, Iránt illetően pedig azt mondta, továbbra is a diplomáciát részesítik előnyben, de ha ez az erőfeszítés csődöt mond, nyitottak más opciókra is.

,,Továbbá megvitatjuk az iráni fenyegetést és az elkötelezettségünket annak biztosítására, hogy Irán soha ne fejlesszen nukleáris fegyvert. Mi a diplomáciát helyezzük előtérbe, meglátjuk hová vezet. De ha a diplomácia kudarcot vall, akkor más lehetőségeket is fontolóra veszünk.”

Biden szerint az Egyesült Államok támogatni fogja, hogy Izrael mélyebb kapcsolatokat alakítson ki az arab és muszlim szomszédaival, valamint általában a világgal.

„Megvitatjuk a béke és biztonság előmozdításának módjait az izraeliek és a palesztinok számára”.

Biden továbbá azt mondta, lépéseket tesznek, hogy Izrael bekerüljön az amerikai vízummentességi programba.

Az elnök végezetül megköszönte Bennettnek, hogy eljött, és kijelentette: „Az USA mindig ott lesz Izraelnek. Ez megingathatatlan partnerség két nemzetünk között… Golda Meir óta minden izraeli miniszterelnököt ismertem, elég jól megismertem őket, és alig várom, hogy erős személyes kapcsolatot alakítsak ki Önnel” – mondta Biden, kezet fogva Bennettel.

Bennett beszédét azzal kezdte, hogy részvétét nyilvánította a kabuli támadásban megölt amerikai katonák miatt.

,,Izrael mindig egyértelműen kiáll az Egyesült Államok mellett. Bízunk a támogatásában, és Izrael tudja, hogy nincs jobb és megbízhatóbb szövetségesünk az Egyesült Államoknál”.

Bennett elismételte, hogy a jószándék új szellemét hozta magával Jeruzsálemből.

A zsidó állam előtti biztonsági kihívások kapcsán megjegyezte:

,,Izraelnek erősnek kell lennie ahhoz, hogy jót tegyen. Egy pillanatra sem téveszthetjük szem elől, hogy a világ legkeményebb környékén vagyunk. Szomszédaink közül több meg akar ölni minket, és ezért kell erősebbnek lennünk az összes ellenségünket együttvéve”.

Bennett örömmel fogadta Biden Iránra vonatkozó kijelentését:

,,Örömmel hallottam szavait, miszerint Irán soha nem fog nukleáris fegyvert szerezni, és hogy vannak más lehetőségek is, ha a diplomácia nem működik… Miközben itt ülünk, az irániaknál forognak a centrifugák, és nekünk ezt meg kell állítanunk. Kidolgoztunk egy stratégiát az iráni agresszió megállítására a térségben, és végleges megakadályozását annak, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson”.

A miniszterelnök továbbá kijelentette, hogy Izrael nem kéri az Egyesült Államoktól, hogy harcoljon érte, de hálás a támogatásért, amit nyújt.

Bennett zárásul Ézsaiás prófétát idézte héberül az e heti Haftarából. Biden szintén Ézsaiást idézte tegnapi beszédében a kabuli robbantást követően.

,,Nos, elnök úr, ma Ön és én, és Ön igazán nagylelkű volt az idejével ezekben a nehéz napokban, egy újabb fejezetet fogunk írni két nemzetünk, az Egyesült Államok és a zsidó és demokratikus Izrael állama közötti barátság gyönyörű történetében… Várom, hogy most és még sok éven át Önnel dolgozhassak”.

A sajtótájékoztatót egy munkaértekezlet követi a kormány vezető tisztségviselőinek részvételével.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én Új Kelet Live

Bennett találkozott Mengisztu családjával; Ás professzor a koronavírusról; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 13-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 12-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 11-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 9-én

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .