A kabinet döntött: iskolakezdés szeptember elsején

0

ujkelet.live

A koronavírus kabinet miniszterei vasárnap éjfél után megszavazták az iskolai tanév tervek szerinti szeptember elsején történő megkezdését, illetve Naftali Bennett miniszterelnök múlt héten ismertetett vázlatát, miszerint a 8–12 osztályosok az olyan koronavírus gócpontokon, ahol a diákok 70 százaléka nincs beoltva vagy épült fel a koronavírusból vagy mutattak ki antitestet, távoktatásra állnak át.

A döntés részeként megállapodtak abban, hogy a jogosult, 12 évesnél idősebb diákok az iskolai tanítás ideje alatt megkapják az oltást szülői jóváhagyás mellett. Jiffat Sasa-Biton oktatási miniszter végig ellenezte a döntést, mondván, az oltásokat csak az iskolai órák előtt vagy után lenne szabad beadni, de annak érdekében, hogy elkerüljék a tanévnyitó elhalasztását, végül mégis beleegyezett.

A kabinet döntését megelőzően néhány egészségügyi tisztviselő a tanév kezdetének egy hónappal történő elhalasztását ajánlotta, hivatkozva a Delta-variáns miatt az elmúlt hetekben megugrott súlyos esetek illetve halálozások számára.

Az iskolakezdésre vonatkozó előírások szerint az oktatási intézetek tanárai és személyzete számára az iskolába való belépéshez kötelező a zöld igazolvány felmutatása, azaz az oltási bizonyítvány illetve a negatív teszt.

Az Oktatási Minisztérium vasárnap közölte, jelenleg 26443 diák regisztrált fertőzött, további 88108 tartózkodik karanténban.

Az országos antitest vizsgálat a 3-12 évesek körében vasárnap kezdődött, annak felmérésére, hogy milyen mértékben terjedt el a koronavírus a gyermekek körében az elmúlt másfél évben.

Az akció az Egészségügyi Minisztérium, az Oktatási Minisztérium és az Izraeli Védelmi Erők Polgárvédelmi Parancsnokságának közös projektje, melyben részt vesznek a helyi hatóságok és oktatási intézmények. A Polgárvédelmi Parancsnokság 1400 fős csapata végzi el a vérvizsgálatot az ország különböző pontjain annak érdekében, hogy Izrael 1,4 millió gyermeke közül minél többet elérjenek.

A hadsereg szóvivői irodája közölte, hogy kapacitásukat szükség szerint megerősítik, és folyamatos kapcsolatban vannak a hatóságokkal az igények zavartalan kielégítése érdekében.

Beni Gantz védelmi miniszter felhatalmazást adott 6000 tartalékos behívására a legalább szeptember másodikáig nyitva tartó tesztállomásokra.

A vizsgálatot ujjszúrással végzik, és az eredmény 15 percen belül megvan.

A feltételezés szerint sok gyermek fertőződött meg az elmúlt másfél évben, de tünetmentesek voltak, ezért soha nem diagnosztizálták őket.

Az izraeli hatóságok remélik, hogy a 3-12 éves gyermekek jelentős részénél, akik jelenleg nem jogosultak a koronavírus elleni oltásra, antitestet találnak, és így jogosultak lesznek a zöld igazolványra, mentesítve őket a kötelező karantén alól, ha COVID-fertőzöttel kerülnek kapcsolatba, és a COVID-19 tesztelés alól, amely jelenleg kötelező számos helyszínre való belépéséhez. Így képesek lesznek fenntartani napi rutinjukat, beleértve az iskolába járást, és csökkenni fognak az oktatási és egészségügyi rendszerre nehezülő terhek.

Az Egészségügyi Minisztérium vasárnap közzétett adatai szerint az 5383 új esettel 64975-re emelkedett az aktív esetek száma.

112 beteget kezelnek kórházban, 669 állapota súlyos és 111 szorul lélegeztetőre.

A halottak száma 6830.

A 102446 elvégzett teszt 5,42 százaléka lett pozitív.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án Új Kelet Live

Evakuáltak két épületet Bnei Brakban; Bennett észrevételei az Ábrahám-egyezmény első évfordulóján; Netanjahu-Gantz találkozók; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 13-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 12-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 11-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .