Dani Dayan kerül a Jad Vasem élére

2

ujkelet.live

Az izraeli kormány vasárnap jóváhagyta Dani Dayan kinevezését a Jad Vasem Igazgatóságának új elnökévé.

A 65 éves Dani Dayan Gideon Szá’ár igazságügyi miniszter Új Remény pártjának tagja. Legutóbb Izrael New York-i főkonzuljaként szolgált 2016-tól 2020-ig. Ezt megelőzően a telepes szervezeteket összefogó YESHA Tanács elnöke, előtte pedig az Elad Software Systems Ltd. társaság igazgatótanácsának elnöke és vezérigazgatója volt, melyet ő alapított. Ezen kívül Dayan önkéntesként tevékenykedik a Nefesh B’Nefesh tanácsadó testületének vezetőjeként, és New York-i kiküldetéséig a Jad Vasem Tanács tagja volt.

Dayan (kitüntetéssel) pénzügyi mesterdiplomát szerzett a Tel Avivi Egyetemen, valamint gazdasági és informatikai alapdiplomát (cum laude) a Bar Ilan Egyetemen.

,,Köszönöm Naftali Bennett miniszterelnöknek, Dr. Jifát Sasa-Biton oktatási miniszternek és az izraeli kormánynak a belém vetett bizalmat”-mondta Dayan a Jad Vasem hivatalos közleménye szerint. ,,A Jad Vasem, a Világ Holokauszt Emlékközpontjának vezetése, több mint egy pozíció; ez egy küldetés, amit hódolattal és tisztelettel vállalok. A Jad Vasem nem csak egy megemlékezési erőfeszítés. A mi vállunkon nyugszik a felelősség a holokausztról szóló, tényeken alapuló történelmi igazságok érvényesítése, kutatása és oktatása, dokumentálása és terjesztése, és elutasítani a torzítás minden formáját a Soá emlékének megőrzése érdekében és biztosítva, hogy a zsidó nép és az emberiség örökké emlékezzen rá. Az idő múlásával a munkánk minden eddiginél nagyobb kihívást jelent, bár életbevágóbbá válik. Elszánt vagyok, hogy sikerrel teljesítsem közös elkötelezettségünket a Jad Vasem elkötelezett munkatársaival együtt.”

„Köszönöm Avner Salevnek a sok éves elkötelezettségét és a holokauszt-emlékezés szolgálatában végzett munkáját, valamint vezetését, hogy a Jad Vasemet azzá a világszervezetté alakította, ami ma, valamint Ronen Plot elnökhelyettesnek, aki önként vállalta a megbízott elnöki szerepet Salev nyugdíjba vonulását követően a mai napig.”

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

2 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .