ujkelet.live
Összecsapások törtek ki pénteken délben Hebronban, a pátriárkák sírjánál az Izraeli Védelmi Erők és több száz palesztin között, akik a héten megkezdett akadálymentesítési munkálatok ellen tiltakoztak.
A Walla híroldal szerint a hebroni mecsetekben tegnap arra szólítottak, hogy a pénteki imát a pátriárkák sírjánál tartsák. Ennek megfelelően Hebron összes mecsetét bezárták, hogy az emberek a komplexumban imádkozzanak. A Gázai övezet második legnagyobb terrorszervezete, a Palesztin Iszlám Dzsihád is arra sürgette a híveket tegnap, hogy menjenek és imádkozzanak ott, hogy hangsúlyozzák a helyszín muszlim jellegét, és azt üzenjenek a világnak, hogy a palesztin nép soha nem fogja hagyni, hogy kárt tegyenek szent helyeiben és mecseteiben.
https://twitter.com/kann_news/status/1426164294266277891?s=19
Hat év erőfeszítés után vasárnap kezdték meg a pátriárkák sírjának akadálymentesítését.
Beni Gantz (Kék-Fehér) védelmi miniszter jóváhagyása után indulhatott el a felújítási és rekonstrukciós projekt, amelyet a Védelmi Minisztérium Tervezési és Építési Osztálya irányít, és a regionális hatóság régészeti ügyekért felelős vezetője felügyel.
A munka várhatóan hat hónapot vesz igénybe, és magában foglal egy megközelítési utat a parkolótól a komplexumon kívüli főtérig, valamint egy liftet és egy hidat, amely lehetővé teszi a mozgássérültek számára az eljutást a sírhoz.