A palesztin halálesetek számának növekedése után Kochavi kijelentette, nincs helye a csapatok „hanyagságának”

ujkelet.live

Aviv Kochavi, az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke szerdán kijelentette, hogy a hadsereg keményen fellép azokkal a harci katonákkal szemben, akik nem tartják be a terepen érvényes szabályokat, miután számos palesztin halt meg izraeli tűz által Júdea és Szamáriában.

„Zsúfolt és durva környezetben dolgoztok, és sokszor nem világos, hogy ki az ellenség és ki ártatlan” – szólt Kochavi a katonákhoz a Központi Parancsnokság vezetőváltási ceremóniáján. ,,Ez egy megtévesztő és erőszakos környezet, amely folyamatos dilemmákat szül. A mi feladatunk az, hogy kezeljük ezeket a dilemmákat, és integráljuk küldetésünk teljesítését, megvédjük csapatainkat és tartózkodjunk az ártatlanok bántásától”.

,,Támogatunk, ha követitek a szakmai doktrinákat, de keményen fogjuk kritizálni azokat, akik nem. Támogatni fogunk, amikor a parancsoknak megfelelően cselekedtek, de nem fogadunk el eltéréseket. Támogatni fogunk, amikor ítélőképességeteket hasznájátok, még akkor is, ha hibáztok, de nem tűrjük el a hanyagságot.”

Jehuda Fuchs vezérőrnagy, a Központi Parancsnokság új vezetője azt mondta a ceremónián, hogy bárki, aki Izraelt fenyegeti, ,,habozás nélküli kiképzett halálos erőkkel” találkozik.

Fuchs Tamir Jadai vezérőrnagyot váltja, aki egy évig töltötte be ezt a pozíciót, a megszokottnál jóval rövidebb ideig. Jadai hamarosan átveszi a hadsereg szárazföldi haderőjének vezetését Joel Sztrick vezérőrnagytól.

Kochavi hétfőn arra kérte a Központi Parancsnokság vezető tisztviselőit, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a palesztinokra leadott lövések csökkenjenek, mivel azok jelentősen megnőttek az elmúlt három hónapban, és különösen az elmúlt három hétben. Vasárnapi találkozóján a Központi Parancsnokságnál a vezérkari főnök azt kérte, hogy több vezető tisztet rendeljenek ki bizonyos katonai műveletekhez, hogy jelen legyenek a döntéshozataloknál.

Mindeközben a politikusok és a biztonsági tisztviselők bírálták a Központi Parancsnokság vezetője, Tamir Jadai vezérőrnagy és az állomány más vezető tisztjeinek magatartását, ami szerintük eszkalációt eredményezhet Júdea és Szamáriában, és árthat a kormány azon erőfeszítéseinek, amelyekkel a Palesztin Hatóság gazdasági és politikai fellendülését segíti.

Az elmúlt három hónapban több mint 40 palesztint lőttek agyon a katonákkal való összecsapásokban, némelyikük nem vett részt a konfliktusban, tévedésből ölték meg. 27 közülük májusban a gázai Falak őrzője hadművelet során halt meg.

Az incidensek sorozata májusban kezdődött, amikor telepesek egy csoportja felhatalmazást kapott Eviatar előőrs létrehozására néhány órával Jehuda Guetta Később hallgató meggyilkolása után a Tapuah-csomópontnál, Szamáriában. A rendőrség és a hadsereg vitatkozott azon a kérdésen, hogy melyikük engedélyezte az előőrs létesítését. Azóta az előőrség területe a tiltakozások középpontjába került.

A kormánnyal kötött kompromisszumos megállapodással összhangban július 2-án az utolsó lakos is elhagyta Eviatar illegális előőrsöt. Az ott felhúzott épületek érintetlenek maradnak, a helyszínen pedig azonnal létrehoztak egy katonai bázist. A Polgári Közigazgatás hat hónapon belül meghatározza a telep jogi helyzetét. Amennyiben megállapítást nyer, hogy a föld nem palesztin magántulajdon, átminősítik államivá.

Az elmúlt három hét során számos palesztint öltek meg oly módon, hogy kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a katonák betartják-e a műveletvégrehajtási-szabályokat. A 12 éves Mohammed al-Alami úgy halt meg, hogy 13 golyó találta el a járművet, amelyben családjával együtt tartózkodott Beit Ummar városának bejárata közelében, Hebrontól északra. Az egyik golyó mellkason találta a fiút. Temetése után összecsapások törtek ki, amelyek során az izraeli katonák lelőtték és megölték a 20 éves Shawkat Awwadot.

Forrás: Haaretz

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.