Először vette célba Kína Izraelt egy masszív kibertámadás részeként

ujkelet.live

Több tucat állami és magán izraeli szervezet esett áldozatul egy összehangolt kibertámadásnak, amely valószínűleg Kínából ered, közölte a FireEye nemzetközi kiberbiztonsági vállalat hétfőn.

Ez az első dokumentált eset egy nagyszabású kínai támadásról Izrael ellen. A támadás egy szélesebb kampány része volt, amely sok más országot is célba vett, beleértve Iránt, Szaúd-Arábiát, Ukrajnát, Üzbegisztánt és Thaiföldet. A FireEye két éve követi figyelemmel a műveletet.

A cég jelentése szerint az izraeli célpontok a hajózás, high tech, távközlés, védelem, tudományos élet és az információtechnológia területének képviselői. Az IT-vállalatok különösen keresett célpontok, mert ezek az úgynevezett ellátási lánc fenyegetések, vagyis rajtuk keresztül a hackerek sok más céget is elérhetnek.

A támadások célja know-how, kereskedelmi titkok ellopása és üzleti információszerzés volt.

A FireEye a bevetett hackelőeszközök elemzésével és a korábbi hasonló támadásokkal való összehasonlításával arra a következtetésre jutott, hogy a kínai állambiztonsági minisztérium áll a támadás mögött.

A FireEye egy tőzsdén jegyzett társaság, amelynek piaci kapitalizációja 4 milliárd dollár. Fontos szereplőnek tekintik a hírszerzés és a nemzetközi nyomozások világában.

A Miniszterelnöki Hivatal is részt vett a vizsgálatban, a FireEye és a kormányzati kiberbiztonsági szakértők közötti koordináció révén.

Izrael évek óta célpontja mindenfajta kiberkampánynak. Iránnal már több tucat izraeli szervezetet támadott, akárcsak a palesztinok és különböző iszlamista csoportok.

Ilyen mértékű kínai hadjárat azonban soha nem volt Izrael ellen. Következésképpen Izrael kénytelen lesz reagálni rá.

Forrás: Haaretz

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.