ujkelet.live
Vasárnaptól kezdve bármilyen nagyságú összejövetel, beltérben és a szabadban, csak a vakcinázott, a vírusból felépült, vagy negatív COVID-teszttel rendelkező személyekre korlátozódik a zöld igazolvány rendszer alapján, amely kiterjed a szállodákra, éttermekre és edzőtermekre.
Azonban az izraeli koronavírus-kabinet csütörtökön úgy döntött, hogy mentesíti a zsinagógák, mecsetek és templomok látogatóit a zöld igazolvány kötelezettsége alól, ha az ima kevesebb mint 50 ember érint.
A határozat Avichai Mendelblit főügyész kérésére született.
A korábbi COVID-hullámok alatt az imaházak mentesültek a kormányzati korlátozások alól. A döntés, amely egészségügyi szakértők szerint felgyorsította a vírus terjedését, jelentős nyilvános kritikákat eredményezett.
A koronavírus-kabinet szerda este megszavazta a 100 fő alatti összejövetelekre vonatkozó zöld igazolvány-korlátozások kiterjesztését. A média szerint a döntés meghozatala után Mendelblit azt mondta a minisztereknek, hogy az imaházakat mentesíteni kell a szabad vallásgyakorlás miatt.
Ezért Raz Nizri főügyészhelyettes az Egészségügyi Minisztériummal együtt kidolgozta a döntés új megfogalmazását, amelyet aztán a miniszterek csütörtök este egy telefonos szavazáson jóváhagytak.
A koronakabinet négy tagja – Avigdor Liberman pénzügyminiszter, Omer Bar-Lev közbiztonsági miniszter, Jifat Sasa-Biton oktatási miniszter, valamint Orna Barbivai gazdasági és ipari miniszter – nemmel szavazott a változtatásra.
A koronavírus-kabinet kedden egy sor olyan korlátozást is jóváhagyott, amelyek értelmében 100 vagy több fős összejöveteleken maszkot kell hordani a szabadban is; a közalkalmazottak hivatali munkáját 50 százalékra kell csökkenteni, a magánszférát pedig ösztönözni kell arra, hogy a munkavállalók otthonról dolgozhassanak; valamint a 12 év alatti fertőzött gyermekek a gondozóinak, még ha be is vannak oltva, karanténba kell vonulniuk.
Az Egészségügyi Minisztérium csütörtökön közölte, hogy a jövő héttől kísérleti projektbe kezd, amelynek célja, hogy szerológiai vizsgálatokat biztosítsanak 3-12 év közötti gyermekeknek, hogy megtalálják azokat, akik tudtukon kívül vírushordozók lehettek és jelentős antitest-szinttel rendelkeznek.
Ezek a gyerekek bekerülnének a zöld igazolvány rendszerbe, és mentesülnének a karantén alól, ha egy ismert vírushordozóval kerülnének kapcsolatba.
A kísérleti rendszert Eladban, Bnei Brakban, Modiin Illitben és Beit Semesben fogják tesztelni, mindegyik nagyrészt ultraortodox város, ahol nagyon sok volt a COVID-eset.
Az ultraortodox iskolák augusztus 8-án indítják a tanévüket, míg a legtöbb iskola szeptember 1-jén.
Az Egészségügyi Minisztérium reggel frissített adatai szerint a csütörtökön megerősített 3843 új fertőzöttel 27525-re emelkedett az aktív esetek száma Izraelben.
Jelenleg 477 személyt ápolnak kórházban, közülük 253 állapota súlyos, 52 szorul lélegeztetőre.
A 102749 tesztből 3,79 százalék lett pozitív. A halottak száma 6509.
A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 5801781 polgár kapta meg legalább az első adagot a koronavírus elleni vakcinából, míg 5390870 polgár már túl van mindkét oltáson, és 349707 polgár kapta meg a harmadik oltást, mióta pénteken elérhetővé vált.