Libanonból kilőtt rakéták aktiválták a szirénákat északon

0

Avi/ujkelet.live

Szerdán, helyi idő szerint röviddel fél egy előtt, megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák az észak-izraeli Kirját Smona és az azt körülvevő közösségekben.

Az Izraeli Védelmi Erők Twitteren közölte, hogy három rakétaindítást azonosított Libanonból Izrael felé. Egy nem jutott át a határon, kettő pedig izraeli területen landolt. A támadásra az izraeli tüzérség reagált három körben.

Először a forrás felé céloztak, majd a határ teljes területe mentén mértek csapásokat különböző célpontokra.

Sérülésről nem érkezett jelentés.

A hadsereg egyelőre nem adott ki speciális utasítást a lakosoknak.

Az egyik rakéta nyílt területen csapódott be Kirját Smona területén:

Az önkormányzat szóvivője arra kérte a lakosokat, hogy további utasításig maradjanak a védett helyek közelében.

Naftali Bennett miniszterelnök és Beni Gantz védelmi miniszter a plenáris ülés közben értesült a rakétatámadásról.

A 13-as csatorna tudósítója szerint a hadsereg úgy véli, hogy palesztin frakciók állnak a rakétatámadás mögött, mely már az ötödik ilyen incidens részükről a közelmúltban.

Az ENSZ dél-libanoni békefenntartó ereje (UNIFIL) Twitteren közölte, hogy Stefano Fel Col vezérőrnagy kapcsolatba lépett a felekkel.

Az Izraeli Védelmi Erők hétfőn Twitteren közölte, hogy aznap estétől kedd délutánig gyakorlatot tart a libanoni határ mentén, hogy javítsa az erők felkészültségét egy esetleges eszkaláció során Izrael északi szomszédjával.

A “Napsugár” néven futó gyakorlat célja az volt, hogy tesztelje a katonák felkészültségét a csata napjaiban, miközben megvizsgálja, hogyan lehet alkalmazni a májusi gázai harcokból levont tanulságokat.

A hadsereg hangsúlyozta, a gyakorlat nem kapcsolódott konkrét eseményhez és időpontját előre kijelölték a 2021-es kiképzési terv részeként.

Legutóbb július 19-én került sor támadásra Libanonból. Akkor két rakétát lőttek ki Nyugat-Galileára.

Az izraeli hadsereg úgy vélte, hogy a rakétákat egy dél-libanoni palesztin csoport lőhette ki, és nem a térséget ellenőrző iráni támogatású Hezbollah terrorcsoport. Ugyanakkor a Hezbollah szigorú ellenőrzés alatt tarja a térséget, így nem valószínű, hogy a tudtuk illetve hallgatólagos jóváhagyásuk nélkül egy ilyen támadást bárki is elindíthatott volna.

Beni Gantz védelmi miniszter másnap Twitteren kijelentette, Libanon állam felelős a rakétákért, ,,mivel lehetővé teszi a terroristák működését a területén”.

,,Izrael intézkedni fog a szuverenitását és polgárait fenyegető bármilyen fenyegetés ellen, és érdekeinek megfelelően fog reagálni – a megfelelő időben és helyen. Nem engedjük, hogy a libanoni társadalmi, politikai és gazdasági válság Izraellel szembeni biztonsági fenyegetéssé váljon. Felszólítom a nemzetközi közösséget, hogy tegyen lépéseket a libanoni stabilitás helyreállítása érdekében” – zárta nyilatkozatát Gantz.

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök szintén kijelentette, Izrael erővel fog reagálni a szuverenitása elleni esetleges támadásokra.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én Új Kelet Live

Bennett találkozott Mengisztu családjával; Ás professzor a koronavírusról; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 13-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 12-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 11-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 9-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .