Három év patthelyzet után a kabinet a megszavazta a költségvetést

ujkelet.live

A Bennett – kormány kabinetminiszterei vasárnap ültek össze annak érdekében, hogy 2019 óta először jóváhagyják az új állami költségvetést.

A 2021–2022-es költségvetés az idei évre 187 milliárd dollár, a következő évre 173 milliárd dollár összkiadásról rendelkezik. Az Avigdor Liberman (Jiszrael Bejtenu) pénzügyminiszter jóváhagyásával beterjesztett büdzsét novemberig kell a Kneszetben érvényesíteni, azt követően, hogy a kabinet megszavazta.

A miniszterek maratoni vitaéjszaka után hétfő reggel egyhangúlag jóváhagyták a költségvetést, miután az Egészségügyi Minisztérium megállapodásra jutott a kincstárral, de a neheze még hátra van, ugyanis a plénum előtti végső szavazás során a 61 mandátummal rendelkező szűk egységkormány minden szavazatára szükség lesz a végső ratifikálás érdekében. 

A politikai paletta minden szegmensét egyesítő Naftali Bennett miniszterelnök vezette új kormány ellentmondásos összetételét figyelembe véve, nem fogja megkönnyíteni a költségvetés elfogadtatását.

Amennyiben mégis sikerül megszavaztatni a plénum előtt is, pontosan az ellentmondásos koalíció instabilitása fogja lehetővé tenni, az olyan évek óta halogatott különféle gazdasági reformok sikeres beiktatását, mint a kasrut-rendszer és a mezőgazdaság átfogó reformja, az egyszer használatos műanyag háztartási eszközök illetve a cukrozott italok megemelt adói, valamint a zsidó állam importpolitikájának jelentős változtatásai.

Ugyanakkor az új költségvetés 58 milliárd sékelre (17,8 milliárd dollár), megemeli a 2022 évre vonatkozó védelmi költségvetés mértékét is, derült ki a kormány múlt heti nyilatkozatából. A Kan közszolgálati adó riportja szerint a mintegy 7 milliárd sékeles (2,15 milliárd dollárt) jelentős növekedést, a kormány – a miniszterelnök, a védelmi és a pénzügyminiszter jóváhagyásával, az Izraeli Védelmi Erők fegyvertárának frissítésére és megerősítésére írja elő, annak érdekében, hogy felkészítse a hadsereget egy esetleges Irán elleni csapásra.

Libermannak, az állami költségvetés reformjai miatt tiltakozó gazdák mellett, megegyezésre kellett jutnia a koalíción belüli egyes frakciók elvárásaival.  

A koalíció iszlamista Ra’am pártjának vezetője, Manszúr Abbász, viszont kijelentette, hogy készen áll a költségvetési tárgyalásokra és annak megszavazására.

Ezenkívül, a Kan úgy tudja, hogy a kormány az ellenzékben ülő Közös (arab) Lista vezetőivel is egyeztetne a koalíción kívüli állami költségvetés támogatásáról, ugyanis a hat képviselőből álló frakció négy tagja ugyan azt állítja, hogy ellenzi a költségvetést, a két vezető Ajman Odeh és Ahmed Tibi személyében megerősítheti a végső eredményt.

Izrael utolsó jóváhagyott állami költségvetése a 2019 évre vonatkozó volt, közvetlenül azelőtt mielőtt az ország kétéves politikai zűrzavarba keveredett. Az előző kormányban Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnök elutasította a költségvetés elfogadását, ami lehetővé tette számára új választások kiírását anélkül, hogy koalíciós partnere, Beni Gantz védelmi miniszter idén novemberben a megállapodás szerint betölthesse a rotációs miniszterelnöki pozíciót.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.