Vasárnaptól elérhetővé válik a 60 év felettiek számára a harmadik adag oltás Izraelben

0

ujkelet.live

A 60 éves és idősebb izraeliek vasárnaptól jogosultak lesznek a COVID-19 elleni vakcina harmadik adagjának beadására, közölte Nachman Ás professzor, az egészségügyi minisztérium főigazgatója az egészségügyi szolgáltatók vezetőivel folytatott találkozón a média szerint.

Ás szerint a harmadik oltás csak azok számára lesz elérhető, akik legalább öt hónappal korábban megkapták a második adagot.

A Haaretz napilapnak korábban nyilatkozó szakértők szerint még mindig nincs elegendő adat a harmadik adag vakcina hatékonyságáról és biztonságosságáról, de aggodalmuknak adtak hangot a döntés elhalasztása miatt is.

A szerdai megbeszélésen bemutatott adatok egy része azt sugallja, hogy a vakcina hatékonysága a súlyos tünetek megelőzésében a 60 év felettiek körében 81 százalékra csökkent a januári 97 százalékról.

,,Kétségtelen, hogy a vakcina hatékonysága alacsonyabb, de ennek ellenére egyértelműen hatékony a betegek súlyos, légzési elégtelenség állapotába kerülésének megakadályozásában” – nyilatkozta a Siba Kórház koronaosztályának igazgatója, Gadi Szegal csütörtökön a Kan közrádiónak.

Az Egészségügyi Minisztérium reggel közölte, hogy a szerdán megerősített 2165 új fertőzöttekkel 15292-re emelkedett az aktív esetek száma Izraelben.

A minisztérium szerint az új esetek közül legalább 146 nem rég érkezett vissza külföldről – 31 Törökországból, 23 Görögországból, 20 Bulgáriából, 12 az Egyesült Államokból, 8 Ukrajnánól, 7 Ciprusról míg a többi fertőzött Spanyolországból, Angliából, Egyiptomból, Németországból, Tunéziából, Kazahsztánból, Romániából, Ausztriából, Franciaországból, Szerbiából és Kínából érkezett.

Jelenleg 275 személyt ápolnak kórházban, közülük 159 állapota súlyos, 26 szorul lélegeztetőre.

A 92710 tesztből 2,35 százalék lett pozitív. A halottak száma 6463.

A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 5777845 polgár kapta meg legalább az első adagot a Pfizer vakcinájából, míg 5346013 polgár már túl van mindkét oltáson.

Az Egészségügyi Minisztérium népegészségügyi igazgatója, Sáron Alroy-Preisz szerint le kell állni a koronavírus utazási tilalmak megállapításával a célállomás alapján, azzal érvelve, hogy „ez a szemezgetés, hogy mely ország jelent veszélyt, már nem a megfelelő módszer”.

Elismerve, hogy a rendszer, amely alapján a kormány elkészítette a „vörös országok” listáját, ahova az izraelieknek tilos utazni, segített csökkenteni a megbetegedéseket, azonban a szakértő szerint a jelenlegi helyzet változtatást igényel, mivel a fertőzések aránya világszerte aggasztó ütemben emelkedik.

Alroy-Preisz rámutatott, hogy naponta 150-200 fertőzött lép be az országba, és hogy a repülőtéren kötelező vírusvizsgálat ellenére néhányan csak napokkal később tudják meg, hogy koronavírusosak.

Alroy-Preisz szerint az Egészségügyi Minisztérium alternatív megoldásokat fontolgat, hogy „találjon egy olyan modellt, amely lehetővé teszi az utazást és a mindennapi életet a koronavírus mellett, de csökkenti a morbiditást is”.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én Új Kelet Live

Bennett találkozott Mengisztu családjával; Ás professzor a koronavírusról; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 13-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 12-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 11-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 9-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .