Riport: Izrael masszív kampányt indított a Ben & Jerry’s ellen

0

ujkelet.live

Az izraeli kormány külön munkacsoportot hozott létre, hogy nyomást gyakoroljon a Ben & Jerry’s-re és anyavállalatára, a Unileverre, hogy visszavonja az izraeli telepek bojkottálásáról szóló döntését, nyilatkozták izraeli tisztviselők a Walla és az Axios riporterének, Barak Ravidnak.

Az izraeli kormány aggódik amiatt, hogy a Ben & Jerry’s lépése arra ösztönzi majd a többi nemzetközi vállalatot, hogy hasonló lépéseket tegyenek Izrael és Júdea és Szamária zsidó telepeinek megkülönböztetésére. Az Axios által megtekintentett bizalmas külügyminisztériumi távirat egyértelművé teszi, hogy a kormány üzenetet akar küldeni.

A múlt héten a Ben & Jerry’s bejelentette, hogy 2023. januárjától már nem engedi izraeli franchise-tulajdonosának, hogy a fagylaltjukat a telepeken értékesítse, de továbbra is árulhatja Izrael 1967 előtti határain belül.

,,A Ben & Jerry’s megszünteti fagylaltjaink értékesítését a megszállt palesztin területen” – jelentette ki a cég múlt hétfőn.

,,Úgy gondoljuk, hogy nincs összhangban az értékeinkkel, hogy a Ben & Jerry’s fagylaltot a megszállt palesztin területen értékesítsük. Halljuk és elismerjük a rajongóink és megbízható partnereink által velünk megosztott aggályokat is” – áll a közleményben.

,,Hosszú távú partnerséget folytatunk engedélyesünkkel, aki a Ben & Jerry’s fagylaltot Izraelben gyártja és terjeszti a régióban. Dolgozunk ennek a változtatásán, ezért tájékoztattuk az engedélyesünket, hogy nem hosszabbítjuk meg a licencszerződést, amikor az a jövő év végén lejár.”

,,Bár a Ben & Jerry’s-t már nem fogják árulni a megszállt palesztin területeken, Izraelben jelen maradunk egy másik megállapodás keretében. Amint készen állunk, frissítést teszünk közzé ezzel kapcsolatban”- zárta a cég.

A vállalat, amely számos kérdésben politikai álláspontot foglalt, ezt a döntést a palesztinbarát aktivisták csaknem egy évtizedes nyomása után hozta. A múltban az izraeli kormánynak sikerült meggyőznie a Ben & Jerry’s-t, hogy ne tegyen ilyen lépéseket.

De a közelmúltbeli gázai harcok után a vállalatra nehezedő nyomás fokozódott. Az elmúlt két hétben világossá vált, hogy küszöbön áll a telepek bojkottálására vonatkozó döntés.
Az izraeli kormány megpróbált nyomást gyakorolni a Unileverre, hogy akadályozza meg a Ben & Jerry’s-t abban, hogy meghozza ezt a döntést, de a Unilever szerint a vállalat felelősségvállalási és társadalmi igazságügyi politikája részeként joga van ilyen lépéseket tenni.

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök múlt kedden beszélt Alan Jope-pal, a Ben & Jerry’s-t birtokló Unilever vezérigazgatójával, és világossá tette, hogy rendkívül komolyan veszi a Ben & Jerry’s Izrael bojkottálására vonatkozó döntését.

Bennett továbbá megjegyezte, hogy a Unilever leányvállalata egyértelműen Izrael-ellenes lépést tett.

,,A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Izrael állam szemszögéből nézve ez egy olyan akció, amely súlyos következményekkel jár, ideértve a jogi lépéseket is, és erőteljesen fellép az állampolgáraival szembeni minden bojkott ellen.”

Július 22-én az izraeli külügyminisztérium bizalmas táviratot küldött az összes észak-amerikai és európai izraeli diplomáciai képviseletnek, és utasította őket, hogy kezdjenek nyomást gyakorló kampányba a Ben & Jerry’s és a Unilever ellen, hogy belemenjenek a tárgyalásokba.

Az izraeli diplomatákat utasították, hogy bátorítsák a zsidó szervezeteket, az Izrael-párti érdekképviseleti csoportokat és az evangélikus közösségeket, hogy szervezzenek tüntetéseket a Ben & Jerry’s és a Unilever irodái előtt, és gyakoroljanak nyomást mindkét vállalat befektetőire és forgalmazóira.
A Külügyminisztérium azt is kérte a diplomatáktól, hogy szorgalmazzák a cégeket elítélő nyilvános nyilatkozatokat, és „ösztönözzék a nyilvános tiltakozást a médiában és közvetlenül mindkét vállalat kulcsvezetőivel”. A diplomatákat arra is utasították, hogy a lehető legjobb láthatóság érdekében ismételgessék ezeket a tiltakozásokat a közösségi médiában.
A washingtoni izraeli nagykövetséget és az Egyesült Államok körüli izraeli konzulátusokat arra kérték, hogy szorgalmazzák a BDS-ellenes (Bojkott, Elszigetelés és Szankciók) törvényhozás aktiválását az államokban, és lépjenek kapcsolatba kormányzókkal, polgármesterekkel, a kongresszus tagjaival és állami tisztviselőkkel, például főügyészekkel.
„Ki kell használnunk a döntés hatálybalépéséig hátralévő 18 hónapot, és meg kell próbálnunk változtatni rajta. Hosszú távú nyomást akarunk gyakorolni a Unileverre és a Ben & Jerry’s-re a fogyasztók, a politikusok által, valamint a sajtóban és a közösségi médiában annak érdekében, hogy párbeszédet folytassunk a vállalatokkal”- közli a távirat, hozzátéve, hogy a Ben & Jerry’s és a Unilever „meghajolt és együttműködött a BDS-mozgalommal”, amelyet állítása szerint részben „az antiszemitizmus motivált.”

A távirat azt is közölte, hogy a vállalatok döntése ,,képmutató, ellentmond a vállalati felelősség értékeinek. “

Az izraeli külügyminisztérium utasította a diplomatákat, hogy haladéktalanul tegyenek jelentést minden új információról a BDS aktivistáinak azon erőfeszítéseiről, hogy további vállalatokat szorgalmazzanak a Ben & Jerry’s követésére.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 22-én Új Kelet Live

Az Ábrahám-egyezmény első közös projektje; Pfizer-vakcina 5-11 éves gyerekeknek; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 22-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 13-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .